Skip to main content

Gyárit? Utángyártottat? – 2. rész – Amin az életünk is múlhat

 

Szerző: marcello

Azért is írunk most a fékről, mert ahogy nő a kínálat, úgy zavarodnak össze a hallott információk és a valóság. Egyre több motoros társunktól hallunk olyan “tuti” információkat, amik sajnos nem állják meg a helyüket. Így aztán a valóság és a hiedelmek egyre távolabb kerülnek egymástól.

 

A most boncolgatni kívánt termékek talán legnagyobb gyártója eddig inkább az USA-ban ért el komoly piaci eredményeket és jelenleg ott hatalmas előnnyel piacvezető a fékalkatrészek piacán. Mostanában az európai vásárlókat is egyre inkább igyekszik kiszolgálni ez a megfizethető, és mégis minőségi fékalkatrészeket fejlesztő márka.

Icon Kawasaki

A versenysportban senkinek sem kell bemutatni az EBC fékbetétjeit és tárcsáit. Mint az összes komoly gyártó, az EBC Brakes is, az ott szerzett tapasztalatokat helyezi át sikerrel a mindennapokban használt termékeire.

Icon Kawasaki

A felmerülő kérdések megválaszolásában az EBC szakemberei is segítettek nekünk, hiszen ők napi szinten foglalkoznak ezzel a témakörrel, és ezért eléggé hiteles a véleményük. Mivel ez a márka olyan széles skálát képes biztosítani, hogy az már szinte lehetetlen, hogy valaki ne találjon megfelelő féket a motorjának és az igényeinek, felhasználjuk a tanácsaikat és segédanyagaikat a cikkhez.

 

Az egyik kiemelt alapelv, hogy a fék talán a motorozás egyik legfontosabb eszköze.Vezetéstechnikailag és biztonságtechnikai szempontok alapján is értékelhetjük, de az átlagembernek a biztonsági vetület a legfontosabb.

 

Más szempontokat figyelembe véve pedig szinte mondhatjuk azt, hogy ha valaki gyorsulni szeretne egy versenypályán, akkor a legolcsóbb tuning, ha javít a fékrendszerén, hogy jól tudjon lassulni. Mert ha jó rövid a féktávunk, rengeteg időt nyerünk – ezáltal gyorsulunk.

Ezek csak kiragadott gondolatok az okok közül, amiért érdemes a legjobb féket megszerezni magunknak vagy legalábbis törekedni rá.

Megpróbálunk most összefoglalóan, olvasóink korábban feltett  kérdéseire válaszolni:

 

1. kérdés: Cseréljünk házilag, otthon fékbetétet? 

Icon Kawasaki

A fékbetét kopó alkatrész, ezért ellenőrzése időről időre szükséges, amit bárki el tud otthon is végezni, viszont amikor már be kell avatkozni, az kényes kérdés.

Szerintünk csak abban az esetben szabad belevágni a házilagos kivitelezésbe, ha szakirányú végzettségünk van, de legalábbis nagy gyakorlatunk a témában és megfelelő eszközök állnak rendelkezésünkre. Sajnos személy szerint is ismerek olyan versenyzőt, aki elfelejtette meghúzni a rögzítő csavarokat és igen komoly tempónál vesztett fékhatást. Szerencsére ő egy nagyobb eséssel megúszta, de utcán egy ilyen hiba végzetes lehet.

 

2. kérdés : Cserélhető a gyári fékbetét utángyártottra?

Icon Kawasaki

Igen, mert egyes gyártók kimondottan hajtanak arra, hogy az általuk fejlesztett betétek legalább az „original” minőséget tudják, sőt bizonyos esetekben még jobbak is azoknál. (Ezt sok teszt alátámasztja itthon és külföldön egyaránt.) Viszont óvakodjunk a gagyi, ötezer forintos szinter betétektől és azoktól a “jótanácsoktól”, amik szerint nyugodtan használjunk organikus (karbon – kevlár) betéteket a gyárilag szinterhez hangolt motorjainkba (akár spórolás vagy esetleg tárcsakímélés címszóval) !!!

 

Csakis nagy odafigyeléssel válasszunk fékbetét, típust és márkát! Lehetőleg olyan betétanyagot használjunk, ami a gyárinak megfelel vagy esetleg annál jobb minőségű. Fontos, hogy ne vegyünk ismeretlen eredetű, olcsó, bóvli fékbetétet, mert lehet, hogy spórolunk jó esetben párezer forintot, de a végszámla mégis jóval magasabb lehet majd.

 

Ahogy nő a vezetéstechnikai képzettsége egy motorosnak, úgy emelkedik a fékek használatának aránya is. Tehát, ahogy egyre jobban aknázzuk ki a motorban és magunkban lévő tudást, úgy növeljük a fékekre ható erőt. Egy gyengébb minőségű fékbetét pár erősebb fékezés után komoly meglepetést okozhat, de elég az is, ha csak veszít a megszokott teljesítményéből és ezzel egy kanyarbemenetnél szembesülünk, sietős tempóval érkezve.

Icon Kawasaki

Mindig vegyük figyelembe tudásunkat, az adott motor típusát és használati területét, valamint azt a szempontot is, hogy egy fékbetét kilométer/ár aránya a motorra vetítve elenyésző. Ha 20-30.000 km közötti használatot veszünk alapul, amit társítunk egy itthoni átlag motoros évi mondjuk 10.000 km / szezon használatával, akkor gyorsan kiszámolható, hogy egy jó fékbetét-készlet komplett költsége éves szinten 10-15 ezer forint között van egy háromtárcsás motor esetén. Míg egy hibásan kiválasztott betét esetében ez a költségarány megváltozhat a gyorsabb kopás illetve a tárcsa nem megfelelő avulása miatt.

 

3. kérdés : Milyen “tudásszintű” fékbetétet használjunk?

Icon Kawasaki

Ez nagymértékben függ a felhasználástól, de azt az aranyigazságot megtarthatjuk, hogy a gyári ajánlással megegyezőt. Ennek oka, hogy valószínűleg mindannyian azért választottuk azt a motortípust ill. modellt, mert megközelítőleg a gyártásnak megfelelő célra szeretnénk használni.

 

Példában ez úgy állja meg a helyét, hogy ha valaki egy 250 kg-os túramotort vásárol, akkor számára valószínűleg felesleges eltérni a gyári ajánlástól és sportosabb fékbetétekre cserélni az eredetit. És természetesen egy sportmotor sport betéteit sem cserélhetjük túramotorokhoz való karbon betétekre, legalábbis büntetlenül.

 

A fékbetétek anyaguktól függően melegszenek és hűlnek, így hatásfokuk is más és más. Egy pályára való sportosabb betétet tovább kell melegítenünk, hogy elérje a megfelelő hőmérsékletet és, hogy ezáltal használni tudjuk a belőle kinyerhető többlet fékerőt, ráadásul megnövekedett terhelésnél sem melegszik túl és nem is veszít hatékonyságából, de mégsem használható mindenre.

Míg egy utcai betét szinte minimális használat után már képes a megfelelő teljesítményt nyújtani, nagyobb terhelés mellett – így jobban felmelegedve – viszont már veszít a képességeiből.

Tehát ha meghatároztuk a felhasználási területet, és az eltér az eredeti gyári szándéktól, csak akkor változtassunk, és akkor is lehetőleg csak a jobb minőség irányába fejlesszünk.

 

4. kérdés: Karbon/kevlár vs. szinter?

A fékeknél nem csupán egy betétre kell gondolni hanem egy komplett rendszerként kell kezelni a benne található alkotóelemeket. A két egymásra erősen ható alkotóelem a féktárcsa és a fékbetét.

Sokan úgy gondolják, hogy a szinter betétek anyaga miatt a tárcsa nagyobb kopásnak van kitéve, de ez a gondolatmenet téves. A szinter betéthez tervezett motorok féktárcsa anyaga nagyban eltér az organikus (karbon/kevlár) betétekhez szerelt tárcsák anyagaitól.

Icon Kawasaki Icon Kawasaki

Attól, hogy szinter betétet használunk egy szinter rendszerhez fejlesztett tárcsával, nem tesszük tönkre idő előtt a tárcsát. Fordított esetben, ha viszont organikus fékbetét (karbon/ kevlár) választunk azt a gondolatmenetet követve, hogy a puhább óvja a tárcsát, bizony komoly fékhatás-csökkenéssel kell kalkulálnunk, ami pedig balesetveszélyes és ezért senkinek sem ajánljuk.

Icon Kawasaki Icon Kawasaki

Fontos azonban megjegyezni, hogy a szinter betétek között hatalmas a minőségi különbség. Jelen vannak a piacon olyan Távol-Keletről származó termékek, amiknek nem hogy az összetételét, de még  a származását sem lehet meghatározni pontosan. Az ilyen betétek használata valóban vezethet idő előtti féktárcsa avuláshoz. A komoly márkák szinter betétei esetében kenési tulajdonságot is számon tartunk, amivel a gyártó épp a tárcsák élettartalmát növeli.

 

Összefoglalva, a szinter betét nem eszi jobban a tárcsát, feltéve ha megfelelő minőséget választunk belőle, mert gyárilag ehhez hangolták a fékrendszert. Viszont vannak olyan fékbetétek forgalomban itthon, amelyek – függetlenül az anyaguktól (szinter és organikus egyaránt) – kíméletlenül hazavágják a tárcsáinkat!

Minden esetben ha tehetjük, kérjünk tanácsot szakembertől, mivel a betétek spektruma olyan területet ölel át, ami speciális tudást igényel.

 

Az alábbi táblázatból látható, hogy például az EBC Brakes először felhasználási terület szerint, aztán az anyagminőség  és azon belül még a terhelhetőség szempontjából is osztályozza a fékbetét kínálatát:

Icon Kawasaki

5. kérdés: Milyen féktárcsát válasszak?

A féktárcsák élettartalma és futásteljesítménye normális esetben, általában meghaladja egy átlagos használatú motor élettartalmát. Amennyiben nem versenyzünk vagy nem extrém sok kilométert megyünk a motorral, érdemes átgondolni, hogy mi is vezetett a kényszerű tárcsacseréhez.

 

Legtöbbször az idő előtti tárcsa elhasználódást a spórolásunknak köszönhetjük, mivel a gyanúsan olcsó betétek sajnos tárcsagyilkosok többnyire. Gazdagabb motoros társadalmakban lényegesen kevesebb féktárcsát adnak el a forgalmazók, viszont ott nem is divat spórolás címszóval kínai, indiai vagy pakisztáni fékbetétet választani egy fékbetét csere alkalmával. Ennek az indokolatlan spórolásnak köszönhetően aztán itthon gyakori, hogy 20-30 ezer km-t futott motorhoz már féktárcsát keresnek a megtévedt vagy megtévesztett gazdik, pedig minimum háromszor, négyszer ennyi lenne a normális élettartama egy utcai tárcsának.

 

Tehát érdemes átgondolni és tudni azt, hogy a pillanatnyi örömöt, amit egy olcsó fékbetét vásárlása okozhat, hamar szétoszlatja az a felismerés, hogy elforgácsolta kedvenc motorunk féktárcsáját a hatalmas üzleti fogásnak vélt keleti csemege.  De ha már nincs mit tenni, és muszáj ezt a drága alkatrészt cserélni, akkor megint érdemes megfontolni, hogy mit válasszunk.

Icon Kawasaki

Tárcsát csak is komoly körültekintéssel vásároljunk, olyan gyártótól, amelynek termékeiben megbízunk. Hiába kínál valaki olcsóbban egy tárcsát, ha anyaga nem megfelelő, futásteljesítménye és ami mégfontosabb, hatásfoka nagyban elmarad a valamivel drágább, de ellenőrzött minőségtől.

 

Ha eltérünk a gyári alkatrésztől csak is magas színvonalú és
fejlesztésekben aktív gyártó termékeit válasszuk, aki komoly minőség ellenőrzéssel rendelkezik és termékeit hivatalos képviselet által forgalmazza itthon.

 

Sokan tudják, hogy a gyári árakhoz képest, közel féláron lehet kapni nagyon jó minőségű utángyártott  féktárcsákat, de vannak, akiknek ennyi nem elég és még jobban akarnak  járni. Na ez aztán egyenes út a bóvli világába és itt már meg is kapják a minőségileg igencsak kifogásolható, de néhány ezressel olcsóbb termékeket, és megteszik ezt még akkor is, ha tudják, hogy életveszélyes amit csinálnak. Sajnos az ember ilyen, mert a menő, látványos külsőségekre nem sajnálja a pénzt, de a kevésbé látható biztonságra, arra nagyon.

 

A képviseletek a tanácsadás és a termékkövetés miatt
elengedhetetlenné váltak. Versenyzők és mi is, akik napi szinten ebből élünk, folyamatosan tanácsot kérünk a képviseletek szakembereitől. A fékek anyagválasztása külön szakma lett, épp úgy mint egy futómű szerelése és beállítása.

Icon Kawasaki

Sok mindent lehetne írni itt az anyagminőségekről és arról, hogy a féktárcsa lehet hengerelt szénacél vagy kovácsolt rozsdamentes nemesacél, esetleg öntvény, kiegészítve azzal, hogy melyikhez milyen betétet javasolnak a gyártók, de ez nagyon bonyolult téma. Elég, ha annyit tudunk erről, miszerint egyáltalán nem mindegy, hogy mit mivel használunk, és majd a konkrét esetet beszéljük meg egy szakemberrel.

 

A fékek alkotóelemeinek összehangolása, és a legideálisabb kiválasztása a megfelelő felhasználási célnak ma már nem annyira egyértelmű a széles termékpaletta miatt. Így ha tárcsát kell cserélnünk mindenképpen keressük meg a kirendeltséget és kérjünk tanácsot. Meglepő fékhatás növekedést érhetünk el magas futás teljesítmény mellet egy jól összehangolt minőségi féktárcsa és fékbetét kombinációval.

Icon Kawasaki

6. kérdés: Féktárcsa-csere esetén betétet is kell cserélni?

Ez nem lehet kérdéses, miután a féktárcsa betéttel érintkező része egy köszörült felület, amit a használt betéttel – ami felvette a régi tárcsa megkopásának formáját – bizony már néhány fékezés után károsítunk.

Alapszabály tehát, hogy új tárcsát, csakis új betéttel járassunk be, és ezt a komolyabb gyártók meg is követelik a garanciális feltételeik között.

 

7. kérdés : Érdemes fém fékcsővel szerelni motorunkat?

A kérdés megválaszolása természetesen igen. De ez is függ a felhasználástól és a fék elvárt teljesítményétől. A fémfékcső az egyik legjobb módja, hogy egy jól működő fékrendszer hatékonyságát és élettartalmát tovább növeljük.

Azonban itt is figyelni kell, hogy milyen anyagból és milyen összeszerelési technikával épül fel a rendszer. Van olyan szerelési technika, amit vizsgán nem fogadnak el, így a jármű nem kaphat érvényes vizsgát, míg ki nem cserélik azt megfelelőre.

 

Fontos: Ne különböző fórumokon és barátainktól kérdezzünk a fékrendszerekkel kapcsolatos problémáink esetén. A legkisebb hiba is végzetes lehet és a következmények terheit minden esetben nekünk kell viselnünk. Ezért ha a legapróbb kérdés vagy kétség, esetleg az eddigi ismereteitekhez képest ellentmondás merül fel a témában, úgy forduljatok bármely, ismert fékalkatrészeket gyártó cég képviseletéhez.

Amennyiben nem kaptok kielégítő választ a kérdéseitekre mástól, akkor a tapasztalatunk szerint az EBC Brakes Hungary vagy az X-Bike csapata nagyon készséges és hozzáértő.

 

Tehát növeljétek a tudásotokat a témában, hogy meg tudjátok hozni a megfelelő döntést a fékalkatrészek vásárlásánál és akár még a szakemberek segítségét is vegyétek igénybe.

 

FELHÍVÁS

Ha a fék-utángyártós és -tuningos témával kapcsolatban a cikkek megmozdítanak benned valamit, és újabb kérdésed lenne:

Tedd fel, és mi megszerezzük a választ a szakemberektől!

A befejező írásban majd az újabban feltett kérdésekre reagálunk

 

Forrás: http://www.motorinfo.hu/sporthirek/muhely/2013/08/16/gyarit_utangyartottat_2_resz_amin_az_eletunk_is_mulhat/


Motorosok a Motorosokért Alapítvány
Motorrad
Drive-X
MZ CLUB HUNGARY
Jooble autószerelő állások