Gyárit? Utángyártottat? - 1. részvágólapra másolva!

 

Szerző: marcello

Hogyan is álljunk az úgynevezett utángyártott alkatrészekhez, mi motorosok? Miért alakult ki ez az iparág, talán a gyári alkatrészek helyett vagy inkább azok mellé?

 

Azon elmélkedtem a napokban, hogy a gépjárműiparban, de leginkább azon belül a motorkerékpár-gyártás terén milyen érdekesen alakult, fejlődött a világ az utóbbi évtizedekben. Volt idő, amikor azt hittük, hogy a nagy japán gyártók mindenkit kiszorítanak és rajtuk kívül, csak néhány robogógyár éli majd túl azt a nyomást, amivel lehengerelték a motorkerékpár piacot.

 

Eleinte nagymúltú európai márkák tűntek el tucatszám, ám egyszercsak főnixmadárként újra feléledtek hamvaikból és mára már mindenki mindenkivel együttműködik, közösen fejlesztenek és a korábbi ellenfelek a legjobb partnerek lettek. Na jó, nem mind, de inkább a kooperáció a jellemző.

EBC fékteszt

Emlékszem, mikor a 2001-es, európai márkájú motorom ülését először felemeltem, egy Mitsubishi embléma vigyorgott rám kedvesen egy vezetékköteg végén. Akkor kicsit furcsán álltam a jelenség előtt, de azóta sok minden történt. A motorgyártás az elmúlt 10-15 évben gyökeresen megváltozott, akárcsak a legtöbb ipari méretet öltött termelési ágazat.

 

A gyárak egyre inkább leállítják vagy el sem kezdik azoknak az alkatrészeknek a gyártását, fejlesztését, amit mások már profi szinten csinálnak. Egész egyszerűen lepasszolják a “perifériás” alkatrészeket beszállítóknak, mert rá kellett jönniük, hogy nehéz az innovációban lépést tartani a specializálódott, néha törpe méretű cégekkel (vagy egyszerűen csak nem akartak mindennel bajlódni, a kettő összefügg).

 

De gondoljunk csak bele, nem is lenne értelme, hogy egy motorkerékpár vagy autógyárnak, lenne még egy külön gyárrészlege, ahol mondjuk láncot, gumiabroncsot , féktárcsát vagy fékbetétet, esetleg fényszóróizzót gyártanának. Tehát a nagy motorkerékpárgyárak saját maguk hozták létre a beszállítói, utángyártói iparágat.

EBC_fék_tanácsok

Természetesen van egy másik szempont is, ami megteremti a teret az utángyártáshoz, mégpedig a spéci, a különleges, az egyedi iránti vágy, ami a járművek tulajdonosaiban talán egy kicsivel jobban fellelhető, mint másokban.

 

Az egész történet talán egy versenypályán kezdődött, amikor valaki jobbat akart annál, mint amit széria alkatrészként kaphatott és az igényt felismerve elindultak a garage tuning cégek. Volt köztük japán, európai, amerikai és gyártottak mindent, de ami a legfontosabb, hogy jól csinálták, amit csináltak

 

– talán jobban is, mint a nagy nevű motorgyárak. Lassan elismert nevük lett és ha egy járműgyártó eredményt akart elérni a sportban, akkor sok esetben ezekhez a kis specialista üzemekhez fordult. Majd később divattá vált az is, hogy  a kiemelt modelljeikre vásároltak a gyárak a spéci termékekből és azokat széria kiegészítőként, nagy pénzért beépítették a jobb modelljeikbe.

 

A kisméretű üzemek a gyártás volumenében és az árban nem tudták felvenni a harcot a nagyokkal, de minőségben és fejlesztésben igen, amit szinte mindig a versenysportnak köszönhettek.

 

Igen a világ azóta megváltozott és ma kis túlzással a motorgyártok szinte már csak vázat, idomzatot és erőforrást gyártanak. A kis gyártók megnőttek és hihetetlen tökéletességgel képesek a saját területükön dolgozni és termelni. Termelni, vagyis nagy számban eladni, tehát jó áron kínálni egy terméket. Ma már nincs motoros vagy autós, aki ne ismerne egy Brembót, Nissint, Öhlinst, Yuasát, Showát, EBC–t, Goodridge-t, Yoshimurát és még sorolhatnánk, de ami a legfontosabb, hogy alig van komoly gyártó vagy tuningoló, esetleg járműépítő  aki ne dolgozna ezen cégek valamelyikével.

 

Ennek a virágzó piacnak mi, járműtulajdonosok élvezzük leginkább a gyümölcsét. Rengeteg termék közül választhatjuk ki a számunkra legideállisabbat és ha gondosan választunk, akkor a szériától akár még jobb és akár még olcsóbb megoldást is kaphatunk.

 

Megkerülhetetlen sajnos az a témakör is, miszerint rengeteg a gyenge minőségű (gyanúsan olcsó), utángyártott alkatrész a motorkerékpár szakmában. De ezek a termékek szinte kivétel nélkül felismerhetők arról, hogy az olcsóságukon kívül semilyen más pozitív tulajdonságukkal nem tudják felhívni magukra a figyelmet. Ezen termékek gyártói kutatásra és fejlesztésre nem költenek, csak “koppintanak”!

 

Nem a mi dolgunk, hogy megnevezzük ezeket a márkákat és nem is érdemelnek ennél több szót. Mindenki maga tudja, hogy mi mennyit ér neki és, hogy azért mit akar kapni. Amit összességében felelőséggel leszögezhetünk utángyártott alkatrész ügyben:

– A tömítések és akkummulátorok, esetleg a teló szimeringek, kuplunglamellák és indexlámpák vagy kipufogók, talán kevésbé kényesek a minőségre.

– De amire nagyon oda kell figyelnünk az a hajtás és a fékrendszer! Magyarul a lánc és lánckerekek, valamint a fékbetétek, féktárcsák, fékcsövek különös figyelmet érdemelnek.

EBC fékteszt

Miután az olvasóink az összes utángyártott alkatrész közül a fékekkel kapcsolatban teszik fel a legtöbb kérdést (nyilván Ők is érzik, hogy ez veszélyes téma), ezért kézenfekvő volt, hogy a jövőben ennk a témakörnek szentelünk némi időt.

 

Anélkül, hogy különösebb reklámot akarnánk csinálni bármely cégnek, két elismert nevet hívtunk segítségül a szakmából és így a segédanyagok és információk a Goodridge és az EBC Brakes magyarországi képviseletétől származnak.

 

Az utángyártókról és beszállítókról elmélkedtünk néhány mondatban mostanáig, persze motoros szemmel nézve a dolgot.

 

A következőkben egy kicsit jobban belemélyedünk majd a fékes részletekbe, persze nem tudományoskodva, csak úgy mindenki számára érthetően és az eddig hozzánk érkezett kérdések figyelembevételével.

Folyt. köv.

 

FELHÍVÁS

A fék utángyártós és tuningos témával kapcsolatban a cikkek megmozdítanak benned valamit, és újabb kérdésed lenne?

Tedd fel (kommentben vagy e-mailben: triple@motorinfo.hu) és mi megszerezzük a választ a szakemberektől!

A befejező írásban majd az újabban feltett kérdésekre reagálunk, mert a cél az, hogy minél tisztább képet kapjon minden kedves Olvasónk a sorozat végére.

 

Forrás: http://www.motorinfo.hu/sporthirek/muhely/2013/08/16/gyarit_utangyartottat_1_resz/