Én egy közel 200LE-s és 2,5tonnás mikróbusszal járok Ultimax2 betétekkel és alap tárcsákkal.
Amennyiben elérhető lett volna akkoriban ehhez az autóhoz sport fékbetét pl. Yellowstuff, akkor talán ki sem próbáltam volna ezeket az alap, fekete fékbetéteket, de miután nem volt más választási lehetőség ezért ez került az autómba. Több év tapasztalata után kijelentem, hogy az Ultimax, bármelyik utángyártó márka termékénél jobb! De még azt is állítom, hogy azoknál az eredeti, gyári fékbetéteknél is jobb, amikkel a Mercedes AMG Line buszokat kiadják!
A következő, egyszerű adatokra alapozom a véleményemet.
Az eredeti betéttel és tárcsával 85eKm-t tudtam elmenni és utána cserélni kellet mindkettőt. Most 160ekm van az autóban, tehát 75ekm került a csere óta az EBC szettbe. Bárki láthatja ha kíváncsi rá, hogy a tárcsa még biztosan elmegy majd legalább ugyanennyit. Tehát ez akár dupla élettartamot is jelenthet a végére a gyárihoz képest. A fékbetétben is van még legalább 30ekm, ami bőven százezer fölé viszi a betétek élettartamát a végelszámolásnál. Ráadásul fékteljesítményben sem rosszabb, sőt adagolhatóság érzetében mindenképp jobb, mint a gyári fék volt.
Árak tekintetében pedig nagyjából egyharmada volt az EBC szett, mivel majdnem félmillió forint lett volna a gyári szett.
Következtetésem:
Ha csak az élettartamot nézném, meg azt, hogy ha ritkábban kell cserélni az alkatrészeket és ezért a szervizköltség is kevesebb. (Nem véletlen hogy a Londonban közlekedő taxikra már kb. 20 éve EBC alap tárcsákat és alap betéteket tesznek.) Már ez a nyereség is meggyőző lenne ahhoz, hogy ismét EBC fékeket tegyek az autómra! De ehhez még hozzáadódik a komoly árkülönbség is.
De azért nem az árkülönbség a lényeg szerintem, mert van másik olcsó fék is ehhez az autóhoz egyéb gyártónál is. Csakhogy azok nem tudnak nagyjából dupla élettartamot felmutatni.
Tehát szerintem az élettartam miatt verhetetlen az EBC fék, ehhez az autóhoz!