EBC fékbetét próba – 2.rész (Double-H)vágólapra másolva!

Már másodszor bizonyítja be a Double-H, hogy az egyik legjobb fékbetét a piacon.

 

Valamiért sokan hiszik, hogy ami a versenypályán működik, az lesz a legjobb választás közútra is. Kétszázezres bukósisak, vágott slick abroncsok, szigorúan csak full szintetikus verseny olaj, vékonyabb lánc és könnyített lánckerék… folytassam a hasonló eszementségeket Higgyétek el, a verseny motyóknak egyedül a versenypályán van értelme, és pont.

 

Így van ez a fékbetéttel is, amit persze én is tudtam, csak nem sejtettem. Egy Hungaroringes bohóckodás alkalmával az EBC Extreme Pro verseny satuiból olyan fékerő került a jobb kezem alá, hogy észrevétlenül egy alternatív dimenzióban találtam magam. Ott, ahol ugyanezzel a felállással közúton is elegendően mérgeset lehet fékezni, legalább is a márka marketingje szerint. Bár a gyárival megegyező hatást még Harry Potter suhintásával sem érheti el egy ilyen betét, hiszen városban képtelenség üzemi hőfokon tartani, de valóban boldog lehettem az EBC közúti tulajdonságaival. Annyira, hogy szép lassan el is felejtettem, milyennek kellene lennie a fékemnek a hétköznapi életben.

Az álomból az EBC Double-H típusa ébresztett fel, amit a legbetyárabb utcai homológ betétként ajánl a cég. Átszereltük, kicsit bekoptattuk és utána kerestük az állunkat valahol a féktáv elején. Gyakorlatilag visszahozta a motorom életkedvét ez az apró beavatkozás, sokkal nagyobb kedvvel kezd neki a lassulásnak, mint eddig az Extreme Pro-val. Nincs ebben sok csodálkozni való, csupán újra bizonyítást nyert az első bekezdésben írt tétel.

 

Miből adódik a különbség? Nos, ha tudnám, akkor komoly pénzeket fizetnének a hallgatásomért, az viszont biztos, hogy a verseny keverék összetevői magas hőmérsékleten fejtik ki a legnagyobb súrlódó hatásukat, és a keménységük is nagyobb, aminek a féktárcsák isszák meg a levét. Legalább is hosszú távon, ugyanis nekem az Extreme Pro -szerencsére nem zabálta fel ezt a drága alkatrészt. A Double-H pedig még kegyelmesebb, amellett, hogy hidegen legalább 1,5-szer nagyobbat fog a fék.

 

Versenypályán már BenZso-nak sikerült kipróbálni, és ez a szinterezett fékbetét sűrű fékezések egymásutánjában sem melegszik el, vagy üvegesedik ki. Azt viszont többektől hallottam, hogy egy-egy komolyabb féktávon enyhén “bedadog” a betét, jelezve, hogy ilyenkor már nem érzi magát annyira otthonosan. Ezért nagyon fontos: mindig a felhasználásnak megfelelő fékbetéteket válasszunk.

A több ezer kilómétert használt Extreme-Pro kopórészének vastagsága fél miliméterrel volt kevesebb, mint a vadi új Double H-é. A tesztelés folyamatban, annyit viszont már most ki merek jelenteni, hogy az EBC Double-H a gyári betétek szintjén teljesít. Ugye ismeretes a közhely, miszerint közútra nincs jobb annál, amit eredetileg a motor féknyergeibe szerel a gyár. Attól függetlenül, hogy a Honda, a Ducati, a Kawasaki és mindenki a Brembotól, a Nissintől, a Tokicotól, és a többiektől vásárol. Tehát elméletben ezen márkák forgalmazójánál ugyanazt olcsóbban megvehetjük. És ez a gyakorlatban is így van, ezért nagy szó, hogy az EBC már másodszor bizonyítja gyárival felérő képességeit. Most nekem, régebben pedig Benzsonak a fékbetét összehasonlító tesztben.
“A gyári fékbetétnél jobb nincs” – mondja mindenki. Ez majdnem igaz is, de például az EBC Double-H szinte ugyanazt tudja. Sőt!                                                                                                                                                                                 

Forrás: http://www.tesztmotor.hu/tesztek/ebc_fekbetet_proba_-_2resz_(double-h)