Pár éve már bizonyított az EBC, most újra megnézzük mire képes.
Fékbetétet tesztelni nem egyszerű. BenZso két éve mégis megpróbálta, akkor öt különböző márka termékét vetette össze (itt olvashatjátok) lassulás mérővel, két pilótával, és sok-sok körrel a Hungaroringen. Mért, számolt, millió táblázatot gyártott, ami ugyan adott némi objektív hangulatot a végeredménynek, de a legfőbb műszer mégis az ember, azaz Zsilják Lali és Ő maradt. Akkor az EBC nyert, ráadásul elég egyértelműen.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szeretem, ha fog a fék. Ezért a legutóbb esedékes betét csere során arra gondoltam, én is próbára teszem a tesztgyőztest. A sokat emlegetett “kövér lúd” elvén beszereztem egy verseny szettet, és egy szinteres első-hátsót is. Elsőként az EBC versenypályára fejlesztett lapjait, az Extreme Pro-t vittem bálba.
A fékbetéteknél a legfontosabb tulajdonság az anyagkeverék, és nem meglepő módon pont ezt fedi a legnagyobb homály. Az Extreme Pro receptjéről annyit tudni csak, hogy a fékező pasztilla egyfajta szinter anyagból, porkohászati eljárással, különleges és szupertitkos összetevő részecskékből készül. Mindegy, nem vagyunk kémikusok, így nekünk, felhasználóknak talán nem is számít, hogy miből van, inkább a teljesítménye, no meg az ára a fontos. Utóbbira inkább az elérhető, mint az alacsony szó illik, hiszen egy tárcsára 20.000 Ft körül mozog, míg a szinteres közúti nagyjából a fele. Ám ne felejtsük el, mennyi fejlesztés és munka áll az Extreme Pro mögött. Nem véletlen, hogy piacra dobásának évében besöpörte az “év innovációja” és az “év terméke” címet is. Például azért, mert amellett, hogy a versenyek világában érzi legjobban magát, a mérnökök szerint megfelelő odafigyeléssel a hétköznapokban is biztonsággal használhatjuk.
Mintahogy írtam, fékbetétet tesztelni nem egyszerű. Sajnos telemetria, vagy egyéb GPS-es kütyü híján nem tudok számokkal dobálózni, nincsenek lassulás értékeim, csak a saját érzéseim. Persze a közel 30.000km alatt már megfordult vagy 3-4 márkájú betét a féknyergeimben, ami remélem teremt némi autentikus környezetet ennek az egésznek. Eddig egyébként a gyárin kívül úgy igazán egyik márka sem nyűgözött le, jobban mondva egyik se érte el a teljesen gyári fékhatást. Kíváncsi voltam az EBC-re.
Azt akartam, hogy ha már próba, akkor legyen minden tökéletes. Komplett tisztításon esett át a rendszer, és folyadékot is cseréltünk a Galfer márkájú fém fékcsövekben (MOTUL RBF600). Verseny betét lévén a Hungaroringre vittem kipróbálni az EBC Extreme Pro-t, de a körözés előtt egy feladatom még volt. Bár a forgalmazó szerint nem igényel extra törődést a különleges összetevőket használó betét, de a bekoptatásra így is mindenképpen szükség van. Erre több féle verziót is hallottam. Az egyik, amit Chrobák Jani is csinál (kicsit lejjebb elmeséli), a másik amit BenZso javasolt nekem: nagyobb sebességről folyamatosan lelassulni álló helyzetbe egymás után 2-3-szor. Arra azért figyelni kell, hogy ne égjen meg a betét, tehát nem teljes fékerővel kell lassítani, és hagyni kell kihűlni. A lényeg igazából az, hogy pár másodpercig ugyanakkora, közepes és folyamatos erővel súrlódjon a betét és a féktárcsa. Ilyenkor alakul ki a két alkatrész tökéletes illeszkedése, azaz jó bekoptatás után a betét egész felülete ráfekszik a tárcsákra. Mondanom sem kell, hogy ez alapvető eleme az elérhető legjobb fékhatásnak. Emellett letisztul és enyhén megolvad a betét felülete, ettől lesz készen az éles próbára. Ha túl erősen koptatjuk be, akkor előfordulhat, hogy túl nagy hő képződik és nem megolvad, hanem meg is ég, kiüvegesedik a betét. Ezután már nem fog jól működni.
Versenyző mondja..
Aki nyomon követi a magyar motorsport alakulását, bizonyára hallott már Chrobák Jánosról. Jelenleg a 600-as Országos Bajnokság legjobbjaként jegyzik, hihetetlenül gyors. Ráadásul idén egy Suzuki GSX-R-rel veri a mezőnyt, ami tudvalevő, hogy nincs egy szinten a Yamahákkal, illetve a Hondákkal, főleg a fékrendszerét illetően. Jani tehetsége viszont pótolja a motor kevesebb potenciálját. Ő a bizonyíték rá, hogy mire képes az EBC.
“Idén, 2010-ben váltottam az EBC fékbetétre, a 2007-es 600-as Suzukimmal. Más egyéb módosítást nem alkalmaztunk a fékrendszeren, még a fékcsövek is maradtak a gyáriak, azaz gumi bevonatúak. Az eredmény viszont nem rossz, sőt, nagyon jól fog a fék!Chrobák János #119 – Suzuki GSX-R 600 K7
A tartóssága hasonlít egy átlagos versenybetéthez, tehát kopik rendesen, viszont cserébe fog is. Ez a kopás azt jelenti, hogy kb. 3-4 verseny hétvége, plusz közte az edzések után kb. még mindig marad 3 mm kopórész. Ezt már nem kockáztatom még tovább, ilyenkor következik a csere (nehogy pont a célegyenes végi féktávon adja meg magát). A fékhatása, mint az elején említettem, nagyon jó! A 600-as Suzuki féke verseny körülmények között köztudottan nincs a helyzet magaslatán, de nekem valahogy mégis fog. A gumi fékcsöves – EBC-s összeállítással 1:54,6-os időt sikerült futnom a Hungaroringen.
Összességében nem csalódtam a betétben. Tavaly más márkát használtam, de akkor a motor márkája is más volt, így annyira azzal nem lehet összehasonlítani.
Chrobák János #119
Az első egy-két bekoptató kör után elkezdtem durvulni a fékkel. Elsőre feltűnt, hogy valami nincs rendben, mert mintha megnyúlt volna a pálya nyomvonala. Ott fékezgettem, ahol máskor szoktam, de mire lelassultam a kívánt tempóra, sok esetben még métereim voltak a kanyar bejáratához. A célegyenes végén volt a legszembetűnőbb ez a jelenség, ahol az utolsó szakaszon már csak fék nélkül gurultam, hogy aztán értelmes íven fordulhassak el. Nyilván ez azért van, mert korán nyúlok rá a fékkarra, tehát csökkenteni kell a féktávokat. Ez pedig annak a jele, hogy az EBC Extreme Pro hihetetlen lassulásokra képes.
Amikor elkezdtem koncentrálni és tudatosan figyelni, hogy mekkora erővel is állok meg, én abszolút úgy éreztem, hogy ilyen jól még sohasem működött a fékrendszerem. Pedig sok betétet próbáltam, sőt, még egy bikább, ezres motorokra való főfékhengert is felszereltettem egy időre, de akkor sem volt ennyire durva. Persze egy versenybetét dolga pontosan ez a hatás, és oktalanság lenne az utcai konkurenseivel összehasonlítani. Mégis, csodálatos érzés volt ennyire rendben tudni a fékemet, nekem ez többet ért, mint +10LE. Ha viszont tényleg igaz az EBC mérnökeinek állítása, miszerint utcán is használhatjuk az Extreme Pro-t, akkor az összes többi márka fülét-farkát behúzva oldaloghat el az út szélére. Hogy miért ne lehetne versenybetéttel közlekedni közúton? Azért, mert ezek csak üzemi hőmérsékleten fognak, egyébként rosszabbak a legolcsóbb betéteknél is.
Sajnos azt még nem próbáltam, hogy az EBC mit művel hidegen, de hamarosan kiderítem. Utána pedig azonnal kínpadra fektetem a szinteres, közúti társát, amitől kicsit kevesebbet várok, de bízom benne, hogy megtalálom benne az igazit, azaz ami legalább hozza a gyári szintet. Ezt viszont már nem bízom a véletlenre, számokban is szeretném igazolni a valóságot! Hamarosan tehát jön az EBC-k vallatásának második része.
A cégről
Az angol EBC nem kis márka, olyannyira, hogy gyakorlatilag világelső a saját piacán. Pedig a tulajdonosa, Andy Freeman, elég egyedi módon kezeli a cégét. Nem vesz semmit távolkeletről, nem alkalmaz külföldi munkaerőt, nem ad semmit bérmunkába, csak angol cégeknek, csak hazai alapanyagokból dolgoznak. Az eladások őt igazolják, hiszen az EBC tavalyi forgalma meghaladta a 100millió Dollárt! Azt kérdezitek, ha ilyen profi a márka, miért nem látjuk sehol a logóját a motorsportban? Freeman nem ad ki pénzt reklámfelületekért, azaz nem akar szponzorként bekerülni a csapatok csicsás “kirakataiba”. Pedig minden komolyabb sorozatban, a VB versenyeket is beleértve, használják az EBC betéteket, csak nem publikus.
Forrás: http://www.tesztmotor.hu/tesztek/ebc_fekbetet_proba_-_1resz_(extreme_pro)