EBC: az ár-érték bajnok?vágólapra másolva!

 

Szerző: Kovács Tamás

Több fékbetét tesztet is készítettünk már, melyeken az EBC termékei rendre jól szerepeltek: az árukhoz képest magas teljesítményt nyújtottak. Most a forgalmazó kritikáját olvashatjátok egy korábbi összehasonlítással kapcsolatban.

 

Ahogy tüzetesebben áttanulmányozom ezt a néhány éve megjelent cikket a fékbetét tesztről, egyszer csak észreveszek egy táblázatot a tesztelő úriember (BenZso – a szerk.) képe alatt. Nem vagyok mérnök, ezért nem a G-erők és a méterek érdekelnek, mégis szembetűnőek a több méteres különbségek, amennyivel az EBC fékbetétek nyertek, mindkét pilótával.

 

Már önmagában az is érdekes kérdés, hogy méterekről beszélgetünk ezen a szinten. Ráadásul a gyárilag szerelt betétek szinte mindtől gyengébben teljesítettek, pedig hányszor hallottuk már, hogy a gyáritól nem létezik jobb…

Most mégis egy másik szempontot veszünk elő: átalakítottuk a táblázatot, hogy csak az maradjon benne, ami egy “igényes vásárlót” érdekelhet, aki a pénzéért a lehető legtöbbet akarja – a többi most nem fontos.


A főszereplők most forintok és milliméterek, illetve a kereskedői logika… Tételezzük fel, hogy az összes tesztelt betéttel nagyjából azonos távot tettünk meg és a terhelésük is egyforma volt.

Már első pillantásra feltűnik, hogy van köztük olyan, amelyik négyszer gyorsabban fogyott, mint az EBC betét, de még a legtartósabb ellenfeleken is kétszer nagyobb kopást mértek a műszerek.

Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy a vizsgált fékbetét anyagok kopási tulajdonsága napjainkig nem nagyon változott, akkor azt lehet mondani, hogy a betétek egész élettartamát tekintve az EBC minimum kétszer addig fog tartani, mint bármelyik itt tesztelt ellenfele.

Amennyiben kétszer addig tart egy fékbetét, mint a másik, akkor egységnyi időre vetítve, pont a felébe került, ha az áruk azonos volt.
Ugye?


Sőt, ez még fokozható is, hiszen ha az EBC 30 százalékkal drágább versenytársát nézzük, akkor kb. 26-30.000 forintot füstöltünk el, 10.000 helyett. Ez a számtan csak egyetlen  féktárcsához használt fékbetét esetén van így, mert az összeg a tárcsák számátől függően nő, ahogy az esetleges szerelési költség is. Mindezt összeadva már jó pár ezrest spórolhatunk meg a benzinre – ráadásul továbbra is ott vannak azok a bizonyos méterek is…

 

 

Az említett fékbetét összehasonlító teszt szövege alább olvasható

Régóta furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy milyen különbségek lehetnek egyes fékbetétek között. Ezért idén tavasszal elkezdtem szervezni egy fékbetét-tesztet a Hungaroringen. Egyedül nem szerettem volna ezt megcsinálni, mert hitelesebb, ha ketten nyilatkozunk a témában, ezért meghívtam Zsilják Lalit, a Motomix főszerkesztőjét, hogy jöjjön segíteni.

 

Azért őt, mert a GSX-R Kupában is együtt versenyzünk és féktávon gyakorlatilag verhetetlen a srác. Ő az, aki a legkésőbb és a legrövidebbet fékezi az egész mezőnyben. Ez még 250-es speciál versenyző korából maradt meg. Ez a legjobb tulajdonság ehhez a teszthez.

A tavaszból időközben nyár lett és egyéb elfoglaltságaink miatt csak egy hungaroringi nyíltnapra tudtunk egyeztetni egy időpontot, hogy megjárassuk a motorinfós Hondarazsat.

 

Közben begyűjtöttem a fékbetéteket szép sorban. Először a Lucas SRQbetétet hoztam el Méray&Dobra kft.-től, majd a Motorrad–tól az EBC Double H nevezetűt és a Hondától a gyári Tokico betéteket. Először ezzel a három féle betéttel terveztem a tesztet, de időközben A DanGer Bikes is adott egy pár Galfer betétet és a Nissin hazai forgalmazójától, a Motorparts-tól is kaptam még egy párat. Így összegyűlt öt garnitúra fékbetét, amit szorgalmasan lemértem így új állapotában, hogy összevethessük a kopásukat. Azt beszéltük meg Lalival, hogy öt-öt kört megyünk betétenként, így hasonlítjuk össze a lassulásukat azzal a kütyüvel, amit Tombor János „intézett” nekünk. Ez a kis GPS-es műszer nagyon pontosan mutatja a gyorsulási és a lassulási adatokat (Bármikor ti is ki tudjátok próbálni, ha Házos Ferenc oldalára kattintotok.)

 

Beprogramoztam a mérni kívánt sebességhatárokat, amit 230-ról 80-ig állítottam be. Ezen értékek között a gép automatikusan elindul és időt és távolságot is mér. Ez pont elég volt ahhoz, hogy ki tudjuk tapasztalni, melyik betéttel lassul legjobban a Honda CBR 1000RR.

Lali és az én stílusom között is van jó sok különbség, ami megint csak jót tesz egy ilyen tesztnél. Lali a lehető legrövidebbet fékezi, és utána fordul be, én viszont lendületesebben eresztem a Hondát a kanyarba, és még ott is húzom egy kicsit a fékkart.

 

Apropó fékkar! Felszereltem egy Brembo felső munkahengert, hogy még jobb fékhatást tudjunk elérni. Ennek az volt a különlegessége, hogy 19×20-as volt, ami úgy mutatkozott meg, hogy jó kemény lett az első fék nyomáspontja és kb. másfél centi volt az útja a fékkar végén. Ennek még később, az adagolhatóságnál lesz jelentőssége. Innentől kezdve csak a betétek cseréje közben pihent egy kicsit a motor, mi meg egész nap motoroztunk. Pontosan 50 kört tettünk meg,  aminek az adatait folyamatosan rögzítette a performance box. De nem bíztuk a véletlenre, és ezeket az adatokat felírtuk egyből, nehogy megtréfáljon bennünket a technika.

Ezeken az adatokon kívül figyeltük még az adagolhatóságot és azt, hogy a használat után mennyire pörög a kerék, azaz mennyire deformálódik a betét és fogja a tárcsákat.

 

Ezek a tapasztalatok mindkettőnknek ugyanazok voltak a gyári, a Lucas, a Galfer és a Nissin minimális különbséggel ugyanolyan volt, a gyári egy kicsit jobb náluk, de egyedül az EBC Double H betét volt, amivel a kerék sokkal jobban pörgött a bekoptatás után, és az adagolhatósága is érezhetően ennek volt a legjobb. Az sem mellékes, hogy a kopása is ennek volt a legkevesebb 0,1 mm és a legnagyobb, 1,4 G-s lassulást ezzel értem el. Ha meg kéne mondani melyik a legjobb, akkor én mindenképpen az EBC mellett tenném le a voksomat. Az sem mellékes, hogy mi mennyibe kerül, ezért ez is segítségül szolgálhat a választásnál. /BenZso – (teljes teszt) – 2008-07-05

 

Forrás: http://tesztmotor.hu/ebc_brakes_fekbetet_teszt/