Autocross és Klenáncz Szabolcs, aki EBC fékbetétekkel fékezi a Buggytvágólapra másolva!

Már régebben megérkeztek a szerény, szűkszavú információk Klenánczné Judittól, aki nem más, mint az ifjú bajnok édesanyja. Kicsit megkésve, de most közzétesszük ezeket a híreket.

 

Korábban már írtunk arról, hogy 2012-ben a Buggy 1600 kategóriában egy 14 éves, és így, szokatlanul fiatal versenyző foglalta el a bajnoki „trónt” Magyarországon. A legfrissebb hírek szerint pedig a nemzetközi mezőnyben is megvillantotta Szabi többször az oroszlánkörmeit és három alkalommal dobogóra is állhatott már EB futam után! Ez önmagában is szép hír lenne, de mi azért foglalkozunk a témával részletesebben, mert egy kicsit érintettek vagyunk az általa használt EBC fékbetétek révén.

EBC fékekkel megy Klenáncz Szabolcs

Nem ritka, hogy motorkerékpár fékalkatrészeket használnak az Cross autók építésénél, ezért kerülhetett Szabi autójába is ilyen munkahenger és ezért használ motoros fékbetéteket. Az EBC kínálatából többféle (organikus, részben szinter és szinter), betét is számításba jöhet, ami erre a célra megfelelő és nyilván, Szabolcs és szerelői, megtalálták a nekik legalkalmasabb keveréket, ahogy azt az elért eredményei is mutatják. Természetesen tudjuk, hogy nem a fékbetét miatt érte el ez a tehetséges fiatalember a fantasztikus eredményeit és azt is tudjuk, hogy csupán egy pici rész az egész gépezetből a fék. Viszont azt is tudjuk, hogy minden egyes alkotóelemnek is megvan a maga felelőssége. Mi pedig ennek az apró részegységnek a jó minőségét és jó működését próbáljuk szavatolni.

 

Gratulálunk az eddigi eredményekhez… és HAJRÁ SZABI!!!

Magyar Köztársaság Országos Bajnokság: 2009. év 1. hely (Amatőr Autocross)
Magyar Köztársaság Országos Bajnokság: 2010. év 1. hely (Divízió junior)
Magyar Köztársaság Országos Bajnokság: 2011. év 7. hely (Buggy 1600)
Magyar Köztársaság Országos Bajnokság: 2012. év 1. hely (Buggy 1600)

2012 Európa Bajnokság Junior Buggy futamai:

Franciaország 3. hely (Saint Martin Valveroux)
Franciaország 3. hely (Saint Igny De Vers)
Magyarország 3. hely (Nyirád)

Bajnok lett EBC fékekkel