Ez még önmagában nem lenne olyan érdekes, hogy írni kelljen róla, de ha azt mondjuk, hogy versenymotorjaikban használják az EBC fékeket, az már eléggé figyelemreméltó.
„Apu 1993-ban kezdet versenyezni Supersport 400-as kategóriában, aztán 125 speciálban ment. A legendás szerelő, Hamar Zsiga bácsi, aki a nagypapám gyerekkori barátja volt, segítette aput pályafutása elejétől a végéig. Az aktív versenyzést 1998-ig folytatta, de mostanában ismét sokszor nyeregbe száll.
Engem 5 éves koromban tanított meg motorozni egy Yamaha pw50-esen, majd nagyobb koromban is motoroztam, de ekkor még csak utcai szórakozásként tekintettem az egészre. Aztán 2016 nyarán vettem magamnak egy Kawasaki ZX6R-t amivel 3 alkalommal voltunk az Euroring-en, és annyira megtetszet a verseny pálya, hogy rövidesen vettünk egy pálya gépet. Ezzel a GSX-R 600 k6-al .2017-ben 7.-ik lettem a magyar kupa sorozatban, teljesen kezdőként. Nagyon sok segítséget és tanácsot kaptam Magda Attilától, az akkor még 15 éves Babonics Markótól, Takács Péteről. A tavalyi még tanuló év volt, de az ideit már sokkal komolyabban vesszük, mert szeretném a magyar kupa sorozatot megnyerni.”

Ahogy a fenti képen látható 2018-ban, már az első versenyen jól sikerültek a féktávok…
Hajrá Dani, mi nagyon reméljük, hogy az EBC Brakes fékalkatrészei is segítenek a jó eredmények elérésében!

