KezdőlapVélemények, tesztek, írások
Vélemények, tesztek, írások
122 000 Km-t futott a GD tárcsa, és ugyanennyit a Redstuff fékbetét garnitúra egy Skoda RS Octavia-nvágólapra másolva!
Tisztelt EBC, Király László Úr! Először is engedje meg, hogy ezúton is kifejezzem köszönetemet a rendelésem ismételt gyors és pontos lebonyolításáért. Időközben az új tárcsákat (Blade High Carbon Disc), és a betéteket (Yellowstuff), felszerelték az autómra, és ezek még talán sportosabban is mutatnak, mint a korábbi GD tárcsák. (kép mellékelten csatolva) Szintén csatoltam a 7 […]A „Bike EBC Brakes” Goldstuff szinter kerékpár, MTB fékbetéteket teszteltemvágólapra másolva!
„Ez a fékbetét nem melegszik el…” Ezzel a gondolattal és egy szett első ás hátsó EBC Goldstuff szinter fékbetéttel vágtam neki a Szlovákiában található Malá Lučivná Dh pályájának. Aki esetleg ismeri a környéket, tudhatja, hogy ezen a pályán 500 méter a szintkülönbség és a pálya hossza 2 km. A pálya nem elnyújtott, de […]A Chrobák Janitól érkezett EBC fékekről alkotott vélemény a negyedik szezon végénvágólapra másolva!
Most már 4. éve hogy az EBC verseny fékbetéteit használom és így több motorban is kipróbáltam ezeket a nagyszerű termékeket. Nemcsak a teljesítményük kiemelkedő, de árban is a legkedvezőbbek a verseny kategóriában. 2010-ben egy Suzuki GSX-R 600-al versenyeztem, amelyről köztudott, hogy az első fékei nem a legacélosabbak. Nekem ennek ellenére nem volt semmi bajom ezzel […]A fékvibráció. (az Autótechnika című neves szaklap írása)vágólapra másolva!
Az Autótechnika szaklap újságírója egy fékalkatrészgyártó véleményét írta le, ezt az írást mi változtatás nélkül tesszük közzé itt. Alapvetően elfogadható számunkra ez az írás, annak ellenére, hogy mi több ponton másképp látjuk a kérdést. Természetesen mindenkinek érdemes elolvasni, mert minél több oldalról járunk körbe ezt a témát, vagy bármilyen egyéb problémát, annál nagyobb […]A legnagyobb luxus: idő előtt tönkretenni a féktárcsát... 1. részvágólapra másolva!
Miért is kéne idő előtt tönkretenni a féktárcsát?
Több különböző csatornából érkezett a hír: motorkerékpár féktárcsa ügyben valami történt, történik Magyarországon! A túlzott tárcsa kopások miértjeire kerestük a válaszokat...A legnagyobb luxus: idő előtt tönkretenni a féktárcsát... 2. részvágólapra másolva!
Fék kérdés, 2. rész: mitől fogynak jobban a tárcsák?
Ezúttal egy műszaki vizsgabázison kerestük a címben szereplő kérdésre (jelenségre) a választ - és egyáltalán, milyen a megfelelő féktárcsa, ami átmegy a műszakin?A megfelelő fékbetét kiválasztása a motoros EBC termékek közülvágólapra másolva!
Motorkerékpár fékbetétek megválasztása: Az EBC fékbetétek különböző igénybevételhez több féle anyagkeverékekből készülnek, amelyekről a termékleírásokban találsz részletes információt és ennek alapján tudod eldönteni, hogy az elvárásaidnak melyik a legmegfelelőbb. Amennyiben választási segítségre van szükséged, az ügyfélszolgálatunknak írj ímélt vagy hívd munkatársainkat az ott található telefonszámokon. Régen minden járműbe dobféket szereltek, […]A megfelelő fékbetét kiválasztása az autós EBC termékek közülvágólapra másolva!
. Autó fékbetétek megválasztása utcai körülmények között: Az EBC fékbetétek különböző színe, különféle anyagkeverékeket takar, amelyekről a termékleírásokban találsz részletes információt és ennek alapján tudod eldönteni, hogy az igényeidnek melyik a leginkább megfelelő. Amennyiben választási segítségre van szükséged, az ügyfélszolgálatunknak írj e-mailt vagy hívd a munkatársainkat valamelyik telefonszámunkon. Minden autón, gyárilag azonos anyagból készült […]A RetroCar Racing csapat autóiban tesztelték az EBC Yellow és Blue Stuff fékbetéteketvágólapra másolva!
Zsolt az interneten talált ránk és elmondása szerint, sok féle fékbetéttel szerzett már tapasztalatokat, viszont EBC-t még soha nem használt, de szívesen tesz egy próbát. Tavaly a versenyszezon vége felé hívott fel egy úriember, aki elmondta, hogy cége régebbi BMW autókból készít versenyzésre alkalmas járműveket, amelyekkel különböző gyorsasági futamokon száguldoznak versenyzői. Az interneten talált ránk […]A Supermoto szakágból érkezett visszajelzés egy versenymotor szerelőtőlvágólapra másolva!
Több éve vagyunk „EBC-s kapcsolatban” Bárczi Lacival, aki hétköznap egy biztonsági cégnél szereli a futár és őr motorokat. Hétvégén pedig versenyszerelőként áll a pálya szélén és szurkol versenyzőjének, aki a jelek szerint eredményesen meccsel. Laci régóta elégedetten szereli az EBC fékalkatrészeket a szolgálati motorokba, de a közelmúltban úgy döntött, hogy letesztelik a verseny betéteinket is. […]Aki pályán, terepen, aszfalton, murván, tehát mindenhol eredményes...vágólapra másolva!
Tim Gábor: „ Ez egy közel utcai autó, csak a fékeink amik komolyabbak már és van egy rövidebb végáttételünk, meg műanyag a motorháztetőnk, de semmi extra. Talán a jövőben tudunk szerezni egy jóval erősebb motort, és a futóművel is tudunk foglalkozni és akkor már álmodozhatunk akár győzelemről is, de még nincs itt az […]Apa és fia, vagyis Érsek Attila és Érsek Dani is EBC féket használvágólapra másolva!
Ez még önmagában nem lenne olyan érdekes, hogy írni kelljen róla, de ha azt mondjuk, hogy versenymotorjaikban használják az EBC fékeket, az már eléggé figyelemreméltó. Gondoljunk csak bele, hogy még az sem mindennapos, hogy együtt motoroznak szülők a gyermekeikkel, de az meg végképp ritkaság, hogy versenygépekkel motoroznak mindketten. Az Érsek családban ez teljesen természetes, ahogy […]Apró fekete repedések vagy rajzolatok a féktárcsa felületénvágólapra másolva!
Felszíni hajszálrepedések vagyis felületi repedések a féktárcsákon. Eléggé ijesztő, amikor az ember ránéz egy olyan tárcsára, amelyiknek millió repedés van a fékbetét által érintett felületén. Legtöbben azt hiszik, hogy maga a tárcsa anyaga van átrepedve és végleg tönkrement a drága pénzért vásárolt fékalkatrész. Szerencsére azért erről a legtöbb esetben szó sincs, de lássuk, […]Audi S6 5.2 V10 modellhez, vásárlónk szerint jobbak az EBC tárcsák és betétekvágólapra másolva!
Tisztelt Király Úr! Engedje meg, hogy leírjam Önnek a tapasztalataimat az EBC fékeket illetően. Az autóm egy Audi S6 5.2 V10 modell, lassan két éve van nálam. Az egyetlen pontja amivel nem voltam elégedett, az a gyári fékek. A féktárcsa egyetlen esetben sem bírta az igénybevételt, 6-8 ezer kilóméter futásteljesítmény után a használhatatlanságig felhullámosodott. Tavaly […]Autó féktárcsa-rezgés, kormánykerék rázás, fék pulzálás okozója legtöbbször a DTV jelenségvágólapra másolva!
Eredetileg azért hoztuk létre ezt az információs oldalt, hogy az EBC vásárlókat segítsük. Ám egy idő után , egyre többen fordultak hozzánk féktárcsa problémájukkal tanácsért, segítségért. Ekkor, már egy olyan ismeretanyagot próbáltunk létrehozni, ami mindenki számára elérhető. Az információs anyagokat folyamatosan bővítjük, pontosítjuk. Sokféle tévhit, hibás információ kering, ezzel a témával kapcsolatban és […]Autocross és Buggy, Klenáncz és Dömsöd szavakkal bővítjük most az EBC házi szótárátvágólapra másolva!
Igen már évek óta vásárolnak Klenencz Úrék a Cross autóikba EBC szinter fékbetéteket tőlünk, de még sohasem érdekelt annyira a dolog, hogy utána nézzek a tevékenységüknek és szégyellem is magam ez miatt most rendesen. Mert az már figyelmet érdemel önmagában, hogy apa és fia, egy bajnokságban és ellenfélként versenyeznek…. Húúú ez nagyon komoly! […]Autocross és Klenáncz Szabolcs, aki EBC fékbetétekkel fékezi a Buggytvágólapra másolva!
Már régebben megérkeztek a szerény, szűkszavú információk Klenánczné Judittól, aki nem más, mint az ifjú bajnok édesanyja. Kicsit megkésve, de most közzétesszük ezeket a híreket. Korábban már írtunk arról, hogy 2012-ben a Buggy 1600 kategóriában egy 14 éves, és így, szokatlanul fiatal versenyző foglalta el a bajnoki „trónt” Magyarországon. A legfrissebb hírek szerint pedig […]Az alábbi írást egy vásárlónk weboldalán találtukvágólapra másolva!
Nem mindennapos dolog az, hogy valaki olyan jófej legyen a rohanó világban, miszerint létrehoz egy weboldalt csak azért, hogy megossza másokkal a motoros tapasztalatait. Miután átnéztük az írásokat, nagyon megörültünk, hogy a mi termékeinkről is találtunk bejegyzést és arra gondoltunk, hírt adunk erről a felfedezésről, hátha valakit még rajtunk kívül is érdekel a Yamaha Diversion […]Az EBC Brakes fékalkatrészeken található információkvágólapra másolva!
Az EBC Brakes autó fékalkatrészeken található információk. Az autó féktárcsák esetében a külső kerület megesztergált palástjának felületében találjuk a speciális. pontozással beütött infókat, amelyek közül minket két adat érdekel. 1. A minimális vastagság mérete van megadva milliméterben: 2. Az Unió országaiban ismert és általánosan elfogadott KBA szám: Az autó fékbetétek […]Az EBC Brakes gyári blogjában olvasható ez az október 19.-i bejegyzésvágólapra másolva!
EBC Brakes az Off-Road kategóriában a legnépszerűbb fék a világon. Ismét arról számolt be a Racer X című magazin, hogy egy a gyártóktól független felmérést végeztek és az eredmény azt mutatja, hogy az EBC Brakes egymaga többet értékesített az utángyártott fékek piacán, mint a versenytársai összesen. A Racer X az Egyesült Államokban havonta megjelenő […]Az EBC Brakes idén sem hagyja újdonságok nélkül a motoros vásárlóitvágólapra másolva!
Megérkeztek a EBC-brakes újdonságai. Érdemes kicsit elmélyülni a termékekben mert olyan különlegességekkel is bővült a fékspecialista kínálata mint a világ legkönnyebb féktárcsája. Emellett találhatunk új összetételű és nagy hatékonyságú betétet éppúgy mint az esztétikára fogékony társainknak kifejlesztett krómozott fékbetétet.Az EBC fékalkatrészek prémium minősége minket is kötelezvágólapra másolva!
Tisztelt Király László Úr! Talán emlékszik még, tavaly a Honda Civic 1.6 Sedan Elegance autómhoz vásároltam Önöktől: 1 db EBC DP3815C Redstuff fékbetét garnitúra (Garnitúra/4db) és 1db EBC D850 féktárcsa garnitúra (Garnitúra/2db) A beépítés óta (2012.11.12) a vásárolt alkatrészek kifogástalanul,csendben, porolás nélkül és kiváló fékhatással működtek az eddig megtett 3000 km alatt. Biztos vagyok benne, […]Az EBC kerékpár Redstuff fékbetéteit próbálgattuk, és erről írtam véleménytvágólapra másolva!
Bizonyára sokan szembesültek már azzal a problémával a „lejtőző szakágakban”, hogy a megfelelő fékbetét márkájának és típusának kiválasztása nem is olyan egyszerű feladat. Egy jobb minőségű gyantás fékbetét első nekifutásra megfelelőnek tűnhet. Aztán a pálya néhány első féktávjánál ugyan kellő fékerőt biztosít, de egy picit hosszabb pályán a kezdeti pozitív tulajdonsága az ellenkezőjére fordulhat, […]Az elfeledett téma: a fékfolyadék fontosságavágólapra másolva!
Motorunk karbantartásának erről a részéről bizony sokan hajlamosak megfeledkezni, pedig ha tudnák, mennyivel jobb - és biztonságosabb - is lehetne a fékjük! Saját példán keresztül jártunk utána a témának...Az új EBC úszó féktárcsák szegecselésének 0,15mm holtjátéka lehet.vágólapra másolva!
Az EBC Brakes szabadalma az S-Drive szegecselés. Ennél a megoldásnál, „spéci”, lapolt formájú szegecsek, „spéci” ovális formájú furatokban látják el az úszó tárcsa két részének összeillesztését, (ahogy azt a fenti képeken is láthatjuk). Tehát nem a hagyományos hengeres szegecsek és kör alakú furatok végzik a tárcsa agyrészének és a külső gyűrűnek, „fékszalagnak” […]Az új kuplunglamellákat miért kell beszerelés előtt beáztatni olajba?vágólapra másolva!
Röviden a lényegről: Tulajdonképp arról van szó, hogy a szárazon beszerelt kuplunglamellák felülete megéghet, felüvegesedhet az első kuplungolásoknál és ezért kell beáztatni legalább 1 órára az új dörzstárcsákat. FONTOS MEGJEGYEZNI: A kuplung gyártók nem javasolják a telsesen szintetikus olaj használatát olyan motorkerékpárokhoz, amelyek többtárcsás, olajban futó kuplunggal rendelkeznek. Ráadásul kifejezetten ellenzik, minden adalékanyag […]Bajnok lett Chrobák János, aki EBC fékekkel lassította versenymotorját a szezonban!vágólapra másolva!
Ezennel gratulálunk a csodálatos eredményhez és büszkék vagyunk, hogy jó célt szolgált a támogatásunk. Az alábbi levelet a benne lévő beszámolóval és videóval most kaptuk Janitól. Szia Kiru! Vége lett az idei alpok adria szezonnak. Az utolsó futamot az elmúlt hétvégén rendezték meg az olaszországi Adria pályán. A kategóriámban SST 600-ban 3 ember volt esélyes […]Bamakóban is megállták a helyüket az EBC fékalkatrészekvágólapra másolva!
Még decemberben keresett meg bennünket a nagy kalandra készülő Tolnai Jancsi, aki régi motoros cimboránk, hogy szívesen tesztelné a termékeinket sivatagi körülmények között, mivel elindulnak barátjával, egy Toyota autóval és persze egy Honda motorral a Bamako Rallyn. Nem támogatást kért, hanem megbízható fékalkatrészre volt szüksége és mi azonnal igent mondtunk… Kedves Kiru! Sikeresen hazaértünk […]Bringásoknak is elérhető többféle EBC fékbetét, EBC féktárcsávalvágólapra másolva!
Szerbusz Laci! Már tegnap megkaptam a küldeményedet, amit ma vettem kézhez. Nagyon köszönöm ezúton is a gyors kiszolgálást. Kicsomagolás után örömmel tapasztaltam, hogy teljesen megfelelők és tökéletesen passzolnak a féktestbe a küldött betétek. Nagyon várom a jó időt, hogy tesztelhessem és véleményt alkothassak róla. Szerintem csak pozitív véleménnyel fogom tudni jellemezni, hiszen már ránézésre is […]Budapesten is közlekedik egy Ázsiából ismert Tuk Tukvágólapra másolva!
Ráadásul EBC Brakes az udvari beszállítója a Tuk Tuk Taxinak. Kedves EBC! Az általatok ajánlott betéteket beszereltük és kiválóan funkcionálnak. Köszönöm szépen a gyors reagálást a magam és a Tuktuk nevében is. Ahogy korábban megbeszéltük, küldök pár képet a Tuktukról, hogy az szemléltetésül szolgálhasson a weboldalatokon. Tisztelettel: Sz BChrobák Jani 2010 óta használ EBC fékeket, de 2015 óta az oktató motorjaiban is ez vanvágólapra másolva!
Chrobák Jani a versenyeredményei vagy a tanítványai által elért eredmények miatt szokott bekerülni a híreinkbe. Most viszont rólunk lesz szó, mert válaszolt kérdésünkre a bajnok. A kérdés lényege, hogy már több mint 10 éve letette a voksot az EBC fékek mellett, és azóta is márkahű. Miért? „Szerintem 2010-ben kezdtem használni az EBC betéteket egy Suzuki […]Chrobák János idén is az EBC-t választotta új Kawájáhozvágólapra másolva!
Most már a negyedik évet kezdem úgy, hogy az EBC Brakes Extreme Pro verseny betéteit használom. Miután több motorban is próbálhattam ezeket a kiváló alkatrészeket, így elmondhatom, hogy komoly tapasztalatokat sikerült szereznem velük.
Szöveg: Chrobák JánosDr. Pordán Mihály “Fékdörzsölés” című írása az Autótechnika szaklapbólvágólapra másolva!
Aki a fék témában a menõk között akar maradni, rendszeresen be kell ülnie az iskolapadba. Nemcsak az új fékrendszerek, mint az elektrohidraulikus üzemi (EHB) és az elektromechanikus parkoló (EMB) fék követelik meg az állandó továbbképzést, hanem az alapvetõ ismereteket sem haszontalan idõnként felfrissíteni. A hagyományos fékek is mindig új kihívást támasztanak a mûhelyek […]EBC a legnépszerűbb offroad fék(betét)vágólapra másolva!
Az offroad népes kategóriájában az EBC az első helyet foglalja el, köszönhetően például az átlagosnál, a gyárinál jobb fékerőt biztosító túlméretes tárcsáinakEBC fék lassítja az egyedi építésű Factory Five-otvágólapra másolva!
A vezesd.hu épített egy autót mindazok számára, akik kipróbálnák, milyen érzés egy versenyautóval 300 kilométer-körüli tempóban haladni: jókat gyorsítani, vagy hatalmasat fékezni. Utóbbi problémájának megoldásáról az EBC fékspecialistái gondoskodtak a Corvette-blokkos sportkocsin.EBC fékalkatrészek bejáratásavágólapra másolva!
AUTÓ FÉK és MOTRKERÉKPÁR FÉK bejáratása utcára és pályázáshoz – BEVASALNI TILOS!!! Autó fékbetétek és féktárcsák bejáratása utcai használat esetén: Bejárató (Brake-In) réteggel ellátott fékbetétek esetén az első 150 km-en fokozott óvatossággal, kerülve az erőteljes fékezéseket (vészhelyzetet leszámítva), majd további 150km-en kissé bátrabb, de még mindig kíméletes fékezéseket […]EBC fékbetét próba – 1.rész (Extreme Pro)vágólapra másolva!
Pár éve már bizonyított az EBC, most újra megnézzük mire képes.
Fékbetétet tesztelni nem egyszerű. BenZso két éve mégis megpróbálta, akkor öt különböző márka termékét vetette össze (itt olvashatjátok) lassulás mérővel, két pilótával, és sok-sok körrel a Hungaroringen. Mért, számolt, millió táblázatot gyártott, ami ugyan adott némi objektív hangulatot a végeredménynek, de a legfőbb műszer mégis az ember, azaz Zsilják Lali és Ő maradt. Akkor az EBC nyert,ráadásul elég egyértelműen.EBC fékbetét próba – 2.rész (Double-H)vágólapra másolva!
Már másodszor bizonyítja be a Double-H, hogy az egyik legjobb fékbetét a piacon.
Valamiért sokan hiszik, hogy ami a versenypályán működik, az lesz a legjobb választás közútra is. Kétszázezres bukósisak, vágott slick abroncsok, szigorúan csak full szintetikus verseny olaj, vékonyabb lánc és könnyített lánckerék...EBC fékekkel a kerékpáronvágólapra másolva!
Teljes mértékben meg vagyok az EBC bringa betétekkel elégedve, azt hozták, amit vártam tőlük , a gyári betéteken jócskán túltesznek. Őszintén szólva, még azt sem bánnám, ha jobban kopnának, mint az eddig kipróbált betétek, amennyiben egész élettartamuk alatt tudják hozni majd ezt a jó teljesítményt! Szia Laci! Ahogy tavaly megbeszéltük, most megírom a kerékpár […]EBC féktárcsa és fékbetét, ami utcára és gyorsulási versenyre is kiváló!vágólapra másolva!
Szia Laci! Ez a levél kivételesen nem megrendelés lesz, hanem köszönet! Anno másfél éve találkoztunk először, mikor átvettem tőled az Seat Ibiza Cupra TDI-mhez való EBC TurboGroove első és hátsó tárcsákat és EBC Redstuff első és hátsó fékbetétet. Talán nem emlékszel névről rám, de ha azt mondom, sárga Seat és én akartam olyan féket ami […]EBC féktárcsák garanciális feltétele az új, EBC fékbetét használatavágólapra másolva!
Sziasztok! Azt olvastam, hogy az EBC Brakes gyár a féktárcsához csak akkor vállal garanciát, ha EBC márkájú és Új fékbetéttel használom. Régóta vannak EBC fék cuccok a motoromon és az autómon, és meg is vagyok velük elégedve, de mégsem értem, hogy a betéteknél nincs ilyen feltétel, viszont a tárcsáknál meg még a dobozukra is rá […]EBC féktárcsákra, csakis EBC gyártmányú, és új fékbetétek használata mellett vállal garanciát a gyártóvágólapra másolva!
Ésszerű azonos márkájú féktárcsát és fékbetétet választani, ha ezeket egymáshoz fejlesztették? Természetesen Igen! Talán első hallásra nem valami szimpatikus dolog ez a kitétel, ami egyébként a féktárcsák csomagolásán is olvasható. Akár arra is gondolhatnánk, hogy valamilyen trükkös csel ez, amivel még több bevételre utazik az EBC gyár és ez miatt megzsarolja a azokat, […]EBC kuplung tesztelve 350 lóerőig!!!vágólapra másolva!
A legtöbben arra kíváncsiak, hogy a termékeink valójában tudnak-e annyit vagy legalábbis megközelítőleg, mint egy gyári pótalkatrész. A fékbetétek már sok tesztben bizonyították, hogy akát többet is, de most egy EBC kuplungkészlet döbbentett meg jó néhány szakembert. Sokszor kapunk olyan kérdést a vásárlóinktól, amire nehezen tudunk hiteles választ adni, bár mi tudjuk a választ, de […]EBC termékek webshopból!vágólapra másolva!
Azért mert az EBC név garancia a minőségre és azért mert ennél jobb ár-érték arányú betétet nem találtok a piacon!
Nemrég szükségem volt egy kis utánpótlásra és megkerestem Csepelen az EBC fékbetétek, féktárcsák és kuplungok hazai forgalmazóját egy eldugott kis utcában. Ettől a félnapos programtól szeretnélek megkímélni benneteket, azzal, hogy elárulom amit ott megtudtam.EBC Turbo Groove és USR tárcsák megfelelő felszerelésevágólapra másolva!
Egy kedves vásárlónk küldte a fotót és a következő kérdést tette fel e-mail-ben: „hogyan kell állni a tárcsán lévő mintának?” Az a lényeg, hogy a marások kifelé vezessék a szennyeződéseket és fékezés közben leváló anyagrészecskéket. Ezt úgy érhetjük el, ha forgás közben a marások azon része éri el előbb a fékbetétet, amely a tárcsa központjához […]EBC újdonságok: színes féktárcsa, króm fékbetét…vágólapra másolva!
A kedvező ár-érték arányú betéteiről és egyéb fékalkatrészeiről ismert EBC Brakes a motorosok igényeinek gondos tanulmányozása után piacra dobta 2013-as újdonságait, melyek között nem kisebb meglepetéseket találunk, mint például a látványos “színes féktárcsa” vagy “króm” fékbetét. Természetesen a “hagyományos” betéteiket is továbbfejlesztették...EBC Yellowstuff intézi a 445LE-s Tipo féken tartását!vágólapra másolva!
Egy elhivatott autó építő keresett meg a közelmúltban, aki azt vallja, hogy erős autóhoz erős fék kell. Kicsit kétkedve fogadtuk, amikor négyszázötven lóerőt emlegetett a FIAT Tipo 1200Kg-os súlyával, de aztán jöttek a képek meg az adatok, ami tiszteletet váltott ki belőlünk, mert elismerésre méltó az a munka ami ebben az alkotásban megtestesül. Róbert szerényen […]EBC: az ár-érték bajnok?vágólapra másolva!
Több fékbetét tesztet is készítettünk már, melyeken az EBC termékei rendre jól szerepeltek: az árukhoz képest magas teljesítményt nyújtottak. Most a forgalmazó kritikáját olvashatjátok egy korábbi összehasonlítással kapcsolatban.Egy téli reggelen a KANÁRI SZIGETEKRŐL kaptunk egy rendeléstvágólapra másolva!
Azt hittem az első olvasatra, hogy valaki tréfát űz velünk, de aztán kiderült, hogy ez nem vicc, hanem nagyon is komoly. Erik kollégámmal megnéztük, hogy hová is kellene küldenünk egy Hummer H2-eshez Yelowstuff első fékbetéteket. Lementünk hídba, amikor leolvastuk a Google útvonal tervezőről, hogy 4 422Km-re van a megrendelőnk. Először azt mondtuk, hogy nem kell […]Egy új kuplunglamellához, vajon luxusberuházás lenne az új rugókészlet is?vágólapra másolva!
Erre a kérdésre nem túl nehéz választ találni, miután a rugók ára többnyire töredéke a lamella készleteknek, de akkor meg miért nem lett ez a rugócsere olyan evidens, mint mondjuk az új szűrő egy olajcsere esetében? Talán nem látják a motorosok az összefüggéseket a csúszó kuplungok és a kilágyult és elgyengült rugók között? Hát persze, […]Egy új terület az autó versenysportban, ahol EBC fékbetéteket használnakvágólapra másolva!
FIA Swift Cup Europe a neve annak a versenysorozatnak, amiben egyre többen használják az EBC Brakes kék színű és ennek megfelelően Bluestuff névre hallgató verseny fékbetéteit. Ezekre a betétekre jellemző az a különleges tulajdonság, miszerint jéghidegen is rendkívüli fékhatása van és majdnem 1000Celsius fokig megmarad ez a jó tulajdonsága.Egy újabb elégedett vásárlónk küldött dicsérő levelet Pécsrőlvágólapra másolva!
Bizony, hogy jó érzés a mindennapi hajtásunkban egy ilyen levelet megkapni, elolvasni és persze referenciának sem utolsó! „Sziasztok. Nem szoktam véleményeket írkálni, de úgy gondoltam hogy most veszem a fáradságot. Skoda Felicia versenyautómba kerestem fékbetétet. Valami mást szerettem volna, mint amit mindenki használ, valami újdonságot, valami eltérőt a megszokottól, de nem találtam sehol olyat […]Egy újabb eset, amelynél a segítségünkkel sikerült megszüntetni a veszélyes fék vibrálástvágólapra másolva!
Elkeseredett fiatalember telefonált Edelényből, Borsod megyéből és arról panaszkodott, hogy, több garnitúra tárcsát cserélt már, de néhány száz kilométer után, visszatérő problémája az idegesítő rezonálás fékezéskor. Amikor elküldtük neki az új EBC tárcsákat és betéteket, a tanácsomat megfogadva, mérésekkel ellenőrizte az újonnan felszerelt tárcsáit és így derült ki, hogy kerékagyat kellett cserélnie. Az alábbi levél […]Egyik, EBC termékeket forgalmazó kereskedő kollégánk levele a Bluestuff fékbetétekrőlvágólapra másolva!
Adamo, vagyis polgári nevén Juhász Ádám évekkel ezelőtt, elsők között lett viszonteladónk. Ő maga is használja az EBC termékeket és azt vallja, hogy amit saját autójára is szívesen felszerel az ember, azt már nyugodt lelkiismerettel kínálja másoknak. Beszélgettünk a napokban és megkértem, hogy bírja rá a rendszeresen Bluestuff verseny fékbetéteket vásárló ismerősét, egy rövid vélemény […]Fék teszt Németországból, a PS.Sport-Motorrad Magazin egyszerre tizenegy féle fékbetétet teszteltvágólapra másolva!
Sokféle következtetést vonhatunk le a tesztből, de mi kettőt emelünk ki. 1.: Az EBC kapta a legjobb értékelést! 2.: Ismét jobb az EBC mint a gyári Suzuki betét! Ebben a vizsgálatban egy 2001-es évjáratú, Suzuki 1200 S Banditot használtak tesztjárműként, aminek több mint 50000 km-t mutat az órája. A gyári Suzuki betét mellett, még tíz […]Féktárcsa felszabályozás professzionális Hunter és Pro-Cut berendezésekkelvágólapra másolva!
Vobrálás, pulzálás, kormány vagy pedál lüktetés jelezheti a hibát. 2016-ban még külföldre kellett mennie annak az autósnak, akinek szüksége volt a DTV miatt egy profi fékgeometria korrekcióra. Mostanra már itthon is rendelkezésünkre állnak a gépjármű javító ipar legkomolyabb berendezései, amelyek olyan csúcs technikák, amivel az autók saját tengelyén végezhető el az a beavatkozás, […]Fontos információk az EBC kerékpár féktárcsákról és adapterekrőlvágólapra másolva!
A kerékpárosok általában ismerik az alábbiakat, de az EBC féktárcsák és adapterek jelöléseit talán kevésbé Tehát az EBC Brakes biciklis termékek szempontjából járjuk körbe egy kicsit a fékalkatrész témát. féktárcsa Formák: Lehet sima vagy „C” jelű hullámos kerületű a külalakja ezeknek féktárcsáknak, de ez csak esztétika, mert műszaki szempontból egyenértékűek. féktárcsa Méretek […]Garanciális alapfeltétel a szakszerű féktárcsa felszerelés és ellenőrzésvágólapra másolva!
GARANCIÁLIS ALAPFELTÉTEL A SZAKSZERŰ FÉKTÁRCSA FELSZERELÉS ÉS ELLENÖRZÉS EBC Brakes gyári garancia az autós termékek esetében a vásárlástól számított 6 hónapig vagy 15 000km megtételéig érvényes. Használat során kialakuló DTV (Disc Thickness Variation) = változó vastagságú tárcsa miatti reklamációkat a gyártó elutasítja! Ez azt jelenti, hogy nincs garancia azokra a féktárcsákra, amelyeknél […]GD féktárcsa, ami 120 ezret futott és ezalatt egy Redstuff meg egy Yellowstuff betétgarnitúrát fogyasztott el!vágólapra másolva!
Talán azt gondolják sokan, hogy marketing hadova ez a hír, de szó sincs erről. Én magam is csodálkozom, hogy egy olyan sportos vezetés mellett, mint ahogy Árpi használta ezeket a féktárcsákat, mégis ennyit futottak. Ráadásul mindezt a legsportosabb betétekkel, amik nyilván magas súrlódási tényezővel rendelkeznek. Örömmel nyugtáztuk a dicsérő szavakat és köszönjük a visszajelzést. Szia […]GD vagy más néven Turbo Groove féktárcsák forgásirányavágólapra másolva!
A mintázat nélküli féktárcsák esetében többnyire mindegy, hogy melyik oldalra, melyik tárcsát szereljük, viszont a mintával ellátott féktárcsáknál visszatérő téma, hogy milyen szempont szerint lehet eldönteni a féktárcsák forgásirányát. Ezt a kérdést úgy is megközelíthetjük, hogy melyik minta kerüljön jobbra vagy balra. Habár a fenti képen nem magyar nyelven olvashatók a feliratok, de […]Gyárit? Utángyártottat? - 1. részvágólapra másolva!
Hogyan is álljunk az úgynevezett utángyártott alkatrészekhez, mi motorosok? Miért alakult ki ez az iparág, talán a gyári alkatrészek helyett vagy inkább azok mellé?
Azon elmélkedtem a napokban, hogy a gépjárműiparban, de leginkább azon belül a motorkerékpár- gyártás terén milyen érdekesen alakult, fejlődött a világ az utóbbi évtizedekben.Gyárit? Utángyártottat? - 2. rész - Amin az életünk is múlhatvágólapra másolva!
Azért is írunk most a fékről, mert ahogy nő a kínálat, úgy zavarodnak össze a hallott információk és a valóság. Egyre több motoros társunktól hallunk olyan “tuti” információkat, amik sajnos nem állják meg a helyüket. Így aztán a valóság és a hiedelmek egyre távolabb kerülnek egymástól.Gyárit? Utángyártottat? - 3. rész - Amit Ti kérdeztetek tőlünkvágólapra másolva!
A hozzánk érkezett kérdések és az azokra adott válaszok.
Érdemes végigolvasni a kérdéseket, mert még nekünk is volt benne olyan információ, amit tudunk hasznosítani. Kérdéseitek megválaszolásában segitséget nyújtott az EBC hazai csapata, köszönjük a segítséget.Három népszerű fékbetét diagramja érkezett az EBC gyár fejlesztési központjábólvágólapra másolva!
Három hasznos diagram érkezett az EBC gyár fejlesztési központjából. A diagramok értelmezése: Minden szempontot egytől hétig osztályoztak a szakemberek. Aztán az óramutató járása szerint helyezték el a diagramokra. 12 óránál – fékhatás hidegen következő – átlagos súrlódási szint következő – túlmelegedés ellenállás következő – alacsony zajkibocsátás következő – alacsony fékpor képzés következő – élettartam következő […]Házilag ragasztott fékbetétet NE HASZNÁLJ!!! 1. részvágólapra másolva!
Miért kockáztatunk házilag ragasztott fékbetétekkel, amikor az életünk is múlhat rajta, és csupán pár ezer forintot spórolunk?! Olvasónk jogosan teszi fel a kérdést
Egy motoros társunk írt nekünk egy érdekes, de leginkább fontos témát feszegető levelet. Úgy gondoltuk, hogy érdemes foglalkozni az üggyel, mert veszélyes üzemről és szerintünk teljesen felesleges és kockázatos spórolásról van benne szó.
Házilag ragasztott fékbetétet NE HASZNÁLJ!!! 2. részvágólapra másolva!
Válaszunk Olvasónk levelére: Emlékszem azokra az időkre, amikor még nem lehetett rendes alkatrészeket kapni a motorokhoz, de az már elmúlt, szerencsére! Az élet sokkal drágább annál, mint amit egy ilyen alkatrészen megtakarítunk...
A most következő írás a válaszunk Olvasónk nemrégiben küldött levelére, pontosabban a véleményünk a felújított motoros fékbetétek “kényes” témájával kapcsolatban.
Hogy lesz dobogós a Hungaroring-en egy utcai dízel Seat EBC fékalkatrészekkel?vágólapra másolva!
A közelmúltban kaptuk a hírt, hogy egy Magyarországon megjelent autós cikkben bővebben foglalkoznak az EBC Brakes termékeivel. Mikor a munkatársammal olvasni kezdtük, hamarosan ráébredtünk, hogy egy régi ismerős vásárlónk írta a bejegyzést, aki a fékes témát valóban jól ismeri és már több versenyautó építésénél is bábáskodott.Ezen a helyen ránk vonatkozó, tehát fékekkel kapcsolatos részleteket teszünk […]Hol található valami összefoglaló írás a motorok fékéről?vágólapra másolva!
Egy vásárlónk a napokban meglepett minket a fenti kérdéssel, amit e-mailben írt nekünk. Gondoltuk írunk neki válaszban egy összefoglalót a fékekről, de aztán rájöttünk, hogy ez a téma nagyobb falat, és végül az alábbi írás kerekedett, amit jó szívvel ajánlunk minden érdeklődőnek. Érdekel valakit egyáltalán, hogy miként működik a motorjának a féke? Talán igen, talán […]HONDA CIVIC TYPE-R, EBC Brakes GD féktárcsákkal és EBC Yellowatuff fékbetétekkelvágólapra másolva!
Tisztelt Király László! Ahogy ígértem, néhány mondatban elmondom a fékekkel kapcsolatos tapasztalataimat. Előszöris, szeretném megköszönni azt a gyors és precíz ügyintézést, amit Nálatok tapasztaltam. Tehát, én egy HONDA CIVIC TYPE-R FN2-es 225LE-s rizsrakétát terelgetek a mecseki szerpentineken. A kocsim mindenben tökéletes, kivéve a fékrendszerrel voltam elégedetlen, már az első perctől, mert szerintem kissé alul méretezték […]Így lesz dobogós a ringen egy utcai dízel Seat, és természetesen EBC fékekkelvágólapra másolva!
EBC féktárcsákra és fékbetétekre bízta a jármű lassítását ennek az autónak az építője, akinek a fékekről és az EBC termékeiről alkotott véleményét is megismerhetjük.
Ezt az egész cikket érdemes elolvasni, de miután egy adott rész foglalkozik a fék témakörrel és az EBC termékekkel, ezt a szakaszt a cikken belül mi szürke megkülönböztető színnel jelöltük meg, ezzel segítve a számunkra érdekes részlet megtalálását.Ismét meggyőzött egy motorversenyzőt az EBC HH sorozatjelű szinterfém fékbetétvágólapra másolva!
Nemrég kerültünk kapcsolatba egy fiatal magyar tehetséggel, aki a nagyon erős Brit Superbike bajnokság meghódítására készül a közeljövőben. Angol csapatfőnöke ajánlotta Gyutai Adriánnak, hogy próbálja ki az EBC Brakes fékbetéteit, mert szerinte ezek nagyon jó minőségű és kedvező árú termékek. Ekkor keresett meg minket az ifjú paksi titán és egy garnitúra teljesen utcai FA-HH fékbetétet […]Ívre rá, kanyarba be: melyik jobb?vágólapra másolva!
A lassulás próbája: öt betét, ötven kör, két eltérő vezetési stílusú pilóta. Fékbetétek monstre tesztje a Hungaroringen.
Régóta furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy milyen különbségek lehetnek egyes fékbetétek között. Ezért idén tavasszal elkezdtem szervezni egy fékbetét-tesztet...Japán autók kedvelőinek a BANZAI autós magazin első cikke „Brake Upgrades”vágólapra másolva!
A japán gépek fanatikusai jól ismerik világszerte a BANZAI autós magazint. Ez nagyon jó nevű újságnak számít az autós világban, amelynek a véleményére odafigyelnek az olvasók. Általuk is tudott és mindenki által közismert az a tény, hogy a japán és amerikai autók igencsak hadilábon állnak a fékek téren. Valószínű, hogy ennek a hiányosságuknak tulajdonítható az […]Japán autók kedvelőinek a BANZAI autós magazin második cikke „Brake Upgrades”vágólapra másolva!
Ez a második része annak az írásnak, amiben elkezdték elemezgetni, hogy milyen EBC alkatrészekkel lehet javítani a japán gyártók nem túlságosan acélos fékrendszerein. Amennyiben érdekelnek ezek az újságrészletek, akkor olvasd el először az elsőt aztán utána ezt a másodikat. Forrás: Banzai Magazin »Japán autók kedvelőinek a BANZAI autós magazinból ismét az EBC fékalkatrészekrőlvágólapra másolva!
Megint téma volt a japán autók fékének erősítése EBC termékekkel a Banzai-ban. Akinek japán gyártmányú sportautója van, és végigpásztázza az alábbi cikkeket, annak biztos fellelhető lesz néhány olyan tanács, ötlet az EBC Brakes termékeivel kapcsolatban, amelyeket hasznosíthat a jövőben. Forrás: Banzai Magazin »Leggyakoribb fékhibák az autókonvágólapra másolva!
KORMÁNYKERÉK REMEGÉS, CSAK FÉKEZÉSKOR Azoknál az eseteknél, amikor a kormánykerék vibrációt nem fékezéskor, hanem gyorsításnál vagy guruló helyzetben észleljük, nagy valószínűség szerint nem fékproblémára vezethető vissza a kiváltó ok. Ráadásul akkor sem mindig a fék lessz hibás a dologban amikor kimondottan fékezéskor érezhető a remegés. Okozhat ilyen érzést akár egy gumiabroncs vagy a futómű valamelyik […]Lévai Zoltán új Suzuki Ignis-ét EBC Yellowstuff fékbetétek lassítjákvágólapra másolva!
A Hungaroringen mutatkozott be Zoltán ezzel a vadonatúj versenyautóval. Az első verseny mindkét futamán indult és kategóriájában meg is szerezte az első győzelmet. Az első napon a nyerő pozícióért folytatott harcban, nem sokkal a verseny vége előtt szétrobbanó kuplungja miatt kényszerült a verseny feladására, ám a második nap meghozta a sikert és diadalmasan állhatott fel […]Magyar Gergő első alkalommal versenyzett EBC Redstuff fékbetétekkelvágólapra másolva!
Az alábbi, kiváló értékelést kaptuk a győri kerékpár csapattól, amelynek tagja az a tehetséges versenyző, aki már az első verseny alkalmával győzelemre vitte a bringáját és természetesen vele az EBC fékbetéteket is. „Sziasztok, mostanra sikerült tapasztalatokat begyűjteni a fékbetétekről. A formula rendszer esetében a fékhatás erősebb, mint az eredeti gyári fékbetétekkel, hatásosabban fékezi az EBC […]Magyar motoros nemcsak a gázt és a féket húzza, hanem jószívű is!vágólapra másolva!
Két kedves ember is közreműködik ebben (Csaba testvér és Rimobéci). Közeledik a Karácsony és ennek kapcsán jutott eszünkbe, hogy a sokat szidott, korholt motorosok, milyen jó példát mutatnak a többi „normális” embernek…… Évente elmotoroznak a dévai árvaházhoz, azok a derék motoros honfitársaink, akik időt, pénzt és fáradságot nem sajnálva viszik el a motorosoktól összegyűjtött adományokat […]Már megint vagy még mindig? Fék pulzálás, vibrálás, lüktetés, rázás!vágólapra másolva!
Már sokszor beszéltünk a DTV jelenségről, ami legtöbbször okozza a fékezés közben érezhető rázást. Habár a korábbiakhoz képest, már lényegesen kevesebb panaszt kapunk ezzel kapcsolatban, köszönhető a széleskörű tájékoztató munkánknak, de időnként mégis foglalkozni kell vele. Az alábbiakban közzétesszük egy levelezés csökkentett tartalmát (a neveket XY és Z-re változtattuk), amiből kiderül, hogy bőven van még […]Mazda MX-5 fékteszt, az USA autós fogyasztói magazinjától, EBC Yellowstuf betéttelvágólapra másolva!
TESZTELEMZÉS: Többszöri olvasás után is hiányérzetem van ezzel a tesztel kapcsolatban. Nem azért, mintha nem lenne nekem elég az, hogy leírták a szerzők, azokat szempontokat ami miatt a legjobb eredményeket az EBC Yellowstuff nyújtotta. Inkább azt tartom hibának, hogy nem mondták ki a legfontosabb következtetéseket, amiket persze mindenki láthat, de mégiscsak a szakemberek dolga az […]Meddig megfelelő a felülete egy használt féktárcsának az új fékbetéthez?vágólapra másolva!
Ne dobjunk el egy olyan féktárcsát, ami még sokáig használható! Nemrég rendelt és cserélt Yellowstuff fékbetétet egy ügyfelünk a Jaguar-ján, amin a képen látható EBC-USR típusú, kb 40e km-t futott, gyönyörű állapotban lévő tárcsa van (1. kép). Természetesen azonnal akadt egy „szakértő”, aki megállapította, hogy -„ennyire csúnya, barázdás tárcsát már nem szabad használni […]Megeszik a sima tárcsákat a sportos EBC betétek?vágólapra másolva!
ÜGYFELÜNK KÉRDEZTE: Tisztelt Ügyfélszolgálat!Szakmai kérdésben fordulok Önökhöz, mert annyi mindent lehet olvasni különböző fórumokon, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Szeretném lecserélni az autóm fékeit (tárcsák + betétek), EBC-re. Fékbetét közül leginkább a Red vagy Yellow Stuff lenne a kiválasztott, ám féktárcsa tekintetében van a bizonytalanság. Egyrészt, több helyen is azt olvasom, hogy ezekhez az EBC sport […]Meglepő teljesítmény! Több mint 60 000Km-t futott az FA229HH és FA231HH…vágólapra másolva!
„Nem is tudatosult bennem mostanáig, hogy mennyi ideje használom az EBC fékbetéteket. Most, hogy cserére érett, visszaszámoltam , bizony több, mint 60 ezer kilométert ment el az első szett a 650-es V-Stromon. Tekintve, hogy a gyáritól nem marad el a fékhatás, a tárcsa kopásképe is szép, az ára pedig jóval kedvezőbb, mint a Suzuki […]Mennyire jók az EBC fékek? Richard és James tesztje egy BMW 1-es segítségévelvágólapra másolva!
A srácok egy BMW gyári fékbetéteit az EBC Yellowstuff betétekkel hasonlítják össze, és ennek folyamatnak a lényegi pillanatait láthatjuk a videón, valamint néhány diagram segítségével számszerű adatokat is kapunk. Nem egy „laboratóriumi” tesztről van szó, hanem két fiatal srác, akik egyébként Angliában népszerűek az autós fiatalság köreiben. Közérthetően igyekeznek az utca emberének, […]Mi az öt leggyakoribb autó fék probléma az amerikaiak szerint?vágólapra másolva!
Az USA-ban írták ezt a jó kis cikket, ami talán érződik is a laza stílusából. Ráadásul szinte minden állításával egyetértünk, kivéve a 4. pontban leírtakkal. Joggal kérdezheti bárki, hogy: „De akkor meg miért teszitek fel a weboldalatokra?”… Talán azért, mert oly kevés írás foglalkozik ezzel a témával, hogy még egy kis hibával is érdemes […]Miért kell rugót is cserélni az új kuplunglamellákkal?vágólapra másolva!
„A drága lamella készletet kockáztatod, ha spórolsz a rugókkal!”Olvastam régebben egy német motorosújságban, de akkor még nem is tűnt fel, hogy mekkora igazság ez… Sokszor gondolkodunk, amikor megérkezik egy lamella szett rendelés, hogy vajon miért nem szeretne rugókat is cserélni a megrendelő. A kuplungrugók ára többnyire töredéke a lamella készleteknek, de akkor […]Miért ne zsírozzuk, pasztázzuk a féktárcsák felfekvő felületétvágólapra másolva!
Az indokok, amiért ne zsírozzuk, pasztázzuk a féktárcsák felfekvő felületét: A legtöbb autószerelő lelkesen bezsírozza a tárcsa és kerékagy találkozási felületét mondván, nehogy összerozsdásodjanak és ezáltal a jövőben nehezen lehessen szétválasztani a két alkatrészt egymástól. A szándék érthető részükről és még precízséget is sugall egy laikus autó tulajdonos részére, de sajnos […]Mit ér az erő, ha nem uralod?vágólapra másolva!
Egy izmos kigyorsítás érzésénél nincs is jobb talán, persze az is igazán jó érzés, amikor a lassítás olyan hirtelen és hatásosan követezik be, ahogy azt az adott forgalmi helyzet megkívánja. Sokat beszélünk fékbetétekről, tárcsákról, ABS-ről, de a fékfolyadékról szinte sosem esik szó.Mit tudnak a sportfékbetétek és -féktárcsák?vágólapra másolva!
A vezess.hu online magazinban találtuk ezt a cikket az EBC fékekről. A fékrendszer megfelelő állapota a biztonság egyik alapja, és minél jobb teljesítményű egy fékrendszer, annál könnyebben, gyorsabban fékezhető egy jármű. Az EBC sportfékbetét, féktárcsa ezt a magas fokú biztonságot és teljesítményt kínálja. Ez egy önnyű kétrészes féktárcsa alumínium aggyal. A […]Most érkezett ez a visszajelzés, Németországban élő vásárlóinktólvágólapra másolva!
Sziasztok! Sértetlenül megérkezett mindkét EBC-s csomag hozzánk, aztán tegnap megtörtént az alkatrészek cseréje a Bmw-n 🙂 Minden alkatrész, ahogy az lenni szokott Nálatok, tökéletesen passzolt!! A kerékagyak maximálisan le lettek takarítva és semmi piszok-esetleges korrózió ott nem maradt, felrakás után a síkban futás kerékagyon mérve: 0.09mm, azaz semmi ütés-vagy kalimpálás:) Nagyon köszönjük Nektek ismét 🙂 […]Motocross versenypályákon is elégedettek az EBC fékekkelvágólapra másolva!
Egy ismeretlen telefonszámról hívtak a napokban és amikor felvettem, egy kedves fiatal férfihang: „Jó napot, Lécz Gergely Cross versenyző vagyok”, mutatkozott be. Én nagyon örültem ennek a hívásnak, mert hallomásból tudtam, hogy Gergő, talán a legtehetségesebb magyar krosszozó napjainkban. Jó, hogy EBC fékekkel szeretne versenyezni! Rövid beszélgetés után kiderült, hogy az ifjú versenyző már korábban […]Motorok és robogók tárcsáját is kötelező ellenőrizni felszerelés után!vágólapra másolva!
A motorok és robogók féktárcsáinak ugyanúgy síkban kell futni, mint az autók esetében, különben itt is kialakul a DTV jelenség, ami miatt hullámzó lesz a fékerő és akkor bizony bukta van a vizsgán. Tehát mérésekkel kell ellenőrizni a síktól való eltérést, mielőtt elkezdjük használni az új féktárcsát! „Igen ám, de akkor ahhoz műszer […]Németországból írta meg Dávid a véleményét, ahogy fogalmaz „kisregény”vágólapra másolva!
Sziasztok! Korábban már írtam egy kisregényt, most folytatnám… Megtörtént a fék felszerelése, mérőműszerrel bemérve, úgy ahogy kell, értékeken belül. (az indikátorórát 20e forintért vettem, mert nekem megért ennyit az, hogy akár az udvaron vagy egy parkolóban is szakszerűen felszerelhessem a tárcsáimat) Mostantól minden autónkon saját kezűleg ellenőrzöm az új tárcsák oldalütését, mert nem kell több […]Németországból kaptunk visszajelzést a Yellowstuff fékbetétekrőlvágólapra másolva!
Amit most leírok,az talán egy referencia lehet nektek, tehát nyugodtan felhasználhatjátok 🙂 Több saját autóra is vásároltam tőletek és a javaslatomra otthoni és itt kint élő ismerősök is EBC-t használnak évek óta. Viszont eljött az idő és most az egyik autómon megértek az első betétek a cserére, ahogy a mellékelt képek is mutatják. Nem kevesebb, […]Norbi először a versenykerékpárjához vásárolt EBC fékbetéteket még tavalyvágólapra másolva!
Annyira elégedett volt az EBC bringás betéteivel a pécsi fiatalember, hogy amikor elérkezett családi autójukon a fékbetétcsere ideje, akkor megkeresett. Azt kérte, hogy a legegyszerűbb megoldást, tehát a Black Stuff betéteket postázzuk neki, mert ki szeretné próbálni az autós termékeinket is. Én bíztattam, hogy írja le a tapasztalatait és most pedig egy kicsit büszkén […]Piros Ferrari - sárga fékbetét! Az F355 mostantól egy Yellowstuff segítségével lassít…vágólapra másolva!
Tisztelt Király László! Megérkezett a Ferrari F355 Chalange autómhoz a várva várt fékbetét garnitúra Önöktől. A szervizben már be is szerelték az új Yellowstuff-okat és erről küldök most fényképet. Amikor elkezdtem fékbetétet keresni ehhez a nagyon ritka Ferrarihoz, akkor külföldi weboldalakon és fórumokon megtudtam, hogy a Ferrarisok, talán legjobbnak az EBC betéteket tartják az utángyártott […]R2 Motorsport Team-ben EBC fékbetéteket használnak és már le is aratták az első babérokat!vágólapra másolva!
Ez a teljesen új csapat, tehát kiválóan teljesített első éles bevetésén az EBC fékekkel. A hét darab általuk megszerzett kupával az istállók számára kiírt versenyt is megnyerték, ezért a motorosok már most izgatottan várják az Alpok – Adria idei, első megmérettetését, ahol még felkészültebben veszik majd célba a dobogós helyezéseket. Chrobák Jani barátunk, aki a […]Senkinek nem ajánljuk, de érdekességképpen érdemes elolvasni!vágólapra másolva!
Az OrangeStuff betéteket tudtunkkal eddig még senki nem tesztelte a magyarországi utakon. Sokan tesztelték már az utcai engedélyekkel Európában nem rendelkező Bluestuff fékbetéteket közutakon. Vannak is olyanok, akik fittyet hányva az engedélyekre, csak ezeket a betéteket használják és ódákat zengnek róluk. Viszont az OrangeStuff betéteket tudtunkkal eddig még senki nem tesztelte a magyarországi utakon. Mielőtt […]Stratégiai szövetséget kötöttünk a VEZESD.HU-valvágólapra másolva!
Hosszú ideje tartó tárgyalások előzték meg, hogy mi, vagyis az EBC lett az „udvari beszállítója” ennek az extrém autóparkkal rendelkező és extrém tevékenységet folytató vállalkozásnak. Mi szép kihívásnak éreztük, hogy bivalyerős, épített autókra és különleges igénybevételhez kell megbízható fékeket szállítanunk. Ők pedig értékelve az EBC Brakes termékeinek műszaki paramétereit és ismerve a saját igényeiket, minket […]Suzuki Swiftekkel versenyeznek az RCM Kupában és mindegyik autóban EBC fékbetét vanvágólapra másolva!
Nekünk EBC-seknek, azért érdekes az RCM Kupa mert a szabályok értelmében azonos gumikkal és fékekkel kötelező minden itt induló járművet felszerelni, és a Hankook meg az EBC lett a beszállítója ennek a versenysorozatnak. Igazán jóleső érzés hétről hétre látni a beszámolókat arról a versenysorozatról, amit szinte teljesen egyforma autókkal vívnak és mégis minden futam más. […]Szereted a takarékos megoldásokat és mellesleg még a legjobb féket is akarod?vágólapra másolva!
Ahogy tüzetesebben áttanulmányozom ezt a néhány éve megjelent cikket a fékbetét tesztről, egyszer csak észreveszek egy táblázatot a tesztelő úriember képe alatt. Jéééé, ez hol volt eddig?! Újra és újra megnézem, mert tetszik nekem ez a táblázat! Nem vagyok mérnök, ezért nem a G-k és a méterek érdekelnek, habár büszkén olvasgatom a több méteres különbségeket, […]Tamás írt véleményt, aki hobbi versenyző és így pályán, de közúton is, sőt az autójában is EBC fékeket használvágólapra másolva!
Az ismeretségem még az utcai motorozások korszakából van az EBC-vel, mivel akkoriban több ismert márkát kipróbáltam, mert az utcán is szeretem a jó fékeket. Aztán a próbálkozások eredménye az lett, hogy az EBC szinter betét nagyon meggyőző volt és annyira bejött, hogy utána már mást nem is használtam. Szia Laci! Mikor az autóm fékeiről írtam […]Tim Gábor autóversenyző rövid beszámolója az EBC fékbetétekrőlvágólapra másolva!
Most kaptuk az alábbi beszámolót Bende Imre „Emerico” -tól, aki Tim Gábor menedzsere. Ismerkedjen meg Ön is jobban tevékenységükkel itt: Az elismerő szavak, ettől a nagyon tehetséges fiatalembertől rendkívül értékesek számunkra, annál is inkább, mert még ezelőtt soha nem használt EBC fékalkatrészeket. És mi a legérdekesebb? Az hogy véletlen folytán, egy kölcsönbe kapott Suzuki […]Tim Gábor indul a Dubai 24 órás versenyen 2015 01. 09.-énvágólapra másolva!
Az EBC fékekkel versenyző Tim Gábor 2014-ben nemcsak a bajnoki trófeát hódította el a SUZUKI RCM CUP-ban, hanem a fődíj is megillette, melynek értelmében indulhat a Dubai 24 órás futamon, amire 2015-ben 95 csapat nevezett. A brit APO Sport által felkészített autón Gábor három angol fiatal pilótával fog osztozni, akik a British GT4 bajnokságból érkeznek. […]Tolnai János a sivatagban motorozott EBC fékbetétekkelvágólapra másolva!
Már korábban hírt adtunk arról, hogy a Bamako Rally –n történt utazásához EBC fékbetéteket és tárcsákat választott Tolnai úr és csapata. Akkor az autójukról kaptunk egy fényképet, de a motoros kép, az valahogy el lett felejtve. Most viszont megkaptuk ezt is és mi azt gondoljuk, hogy egy ekkora sportteljesítmény megérdemli az ismételt figyelmet. Még egyszer […]Toyota gyári fékbetétek 60e, kontra EBC Greenstuff fékbetét 90e Kmvágólapra másolva!
Szia LászlóA múlt héten megkaptam a Toyotára a fékbetétet, köszi. Okozott is meglepetést, mert nem számítottam rá, hogy még jóideig nem kellett volna lecserélni a régi Greenstuffokat. Annál is inkább furcsa mert a beszereléskor 60e km volt a kocsiban mivel a gyári Toyota betétek addig bírták az én vezetési stílusommal. Már ismertem az EBC márkát […]Újdonság: EBC fémhálós fékcsövekvágólapra másolva!
A kiváló minőségű és ár-érték arányú utángyártott betéteiről, tárcsáiról, fékalkatrészeiről ismert EBC mostantól nagy teljesítményű (fém)fékcsöveket is készít. Hamarosan rendelhető lesz itthon is az EBC legújabb termékcsaládja, amelyet már régóta vártak az angol gyártó sport- és versenyfékeit kedvelő autósok és motorosok.Valakinek még az is fontos, hogy szépek az EBC fékalkatrészek? Bizony, és még jók is!vágólapra másolva!
Tisztelt Forgalmazó! A webáruházukban vásároltam egy pár GD típusú féktárcsát és egy Redstuff fékbetét garnitúrát az autómhoz. A múlt hétvégén volt időm és saját magamnak, nagy gondossággal felszereltem az új alkatrészeket. Remélem, hogy olyan jó is lesz mint amilyen szép, mert ha igen, akkor nagyon fogom szeretni. Komolyan mondom, hogy műszaki ember lévén, nekem élmény […]Versenyzői szempont: fékbetét extrém használatravágólapra másolva!
Chrobák János Alpok-Adria bajnokunk már évek óta az EBC versenybetéteit nyúzza, mindenféle típussal, mindenféle körülmények között... Eleget versenyzett vele, hogy autentikus véleményt formáljon róla...