R2 Motorsport Team-ben EBC fékbetéteket használnak és már le is aratták az első babérokat!vágólapra másolva!

Ez a teljesen új csapat, tehát kiválóan teljesített első éles bevetésén az EBC fékekkel. A hét darab általuk megszerzett kupával az istállók számára kiírt versenyt is megnyerték, ezért a motorosok már most izgatottan várják az Alpok – Adria idei, első megmérettetését, ahol még felkészültebben veszik majd célba a dobogós helyezéseket.

Chrobák Jani barátunk, aki a tavalyi évben EBC fékekkel vezette diadalra a motorkerékpárját az Alpok-Adria Bajnokságban, átigazolt és idén az R2 csapatban folytatja a versenyzést. De, hogy mennyire volt Jani elégedett az EBC GPFA verseny fékbetétekkel? Biztos, hogy nagyon!!! Talán más, nem is igazolhatná jobban mint az a tény, hogy az egész R2 csapat mostantól ezekkel az EBC verseny alkatrészekkel fékezi gépeit.

 

Az alábbi beszámolót kaptuk tőlük a napokban.

 

Remekül sikerült az R2 Motorsport Team első bevetése!
Hét kupa került a csapat birtokába:

 

R2 Motorsport Team

 

Hosszas várakozások után a hazai motoros szezon is elkezdődött, mégpedig a Slovakia-Ringen, ahol a kapkodós előkészületek, és a tesztek szinte teljes hiánya ellenére remekül mutatkozott be az R2 Motorsport Team. A 2012-ben Alpok – Adriát nyerő Chrobák János például kettősgyőzelmet szerzett a hatszázasok mezőnyében, ahol több, papíron erősebb versenygépet is legyőzött. Csapattársa, Tarjányi Ádám sajnos sokkal balszerencsésebb volt, hiszen az első megmérettetésen elesett, a másodikon pedig, bár a hazai értékelésben nyolcadikként zárt, végig a futómű beállításaival küzdött. Az R2 orosz motorosa, Stefanov Roman a szlovák bajnokságon indult, ám versenymasinája folyamatos technikai problémái miatt végül feladta a küzdelmet. Az ezresek között Rosivall Ágoston szerzett győzelmet az alakulatnak, aki vasárnap is megismételte bravúrját, sőt Stock gépével több Superbike-os ellenféllel is kemény csatát vívott. A BMW-t használó Németh Róbert hasonlóan jó tempót diktált, szombaton ugyanis a mezőny végéről zárkózott fel, míg vasárnap harmadik lett a magyar érékelésben. A csapat tehát kiválóan teljesített első éles bevetésén, és hét megszerzett kupájával az istállók számára kiírt versenyt is megnyerte, ezért a motorosok már most izgatottan várják az Alpok – Adria idei első megmérettetését, ahol még felkészültebben veszik majd célba a dobogós helyezéseket.

 

Ágoston EBC fékekkel Chrobak EBC fékekkel Németh EBC fékekkel