Már megint vagy még mindig? Fék pulzálás, vibrálás, lüktetés, rázás!vágólapra másolva!

Már sokszor beszéltünk a DTV jelenségről, ami legtöbbször okozza a fékezés közben érezhető rázást.
Habár a korábbiakhoz képest, már lényegesen kevesebb panaszt kapunk ezzel kapcsolatban, köszönhető a széleskörű tájékoztató munkánknak, de időnként mégis foglalkozni kell vele. Az alábbiakban közzétesszük egy levelezés csökkentett tartalmát (a neveket XY és Z-re változtattuk), amiből kiderül, hogy bőven van még mit tenni ebben a témában.
Mit láthatunk alább? Legfelül egy szerviznek írt levelében panaszkodik az ügyfél, hogy a tőlük vásárolt és általuk beépített EBC tárcsa rázni kezdett. Aztán lentebb a szerviz vezetője kérdezi tőlünk, hogy mit mondjon az ügyfélnek, „mit tudunk neki mondani”. Legalul pedig a mi válaszunk olvasható.
Sajnos utólag már csak a gépi beavatkozás vagy a kuka marad, pedig egy ellenőrző méréssel megelőzhető szinte minden ilyen probléma!

——– Eredeti üzenet ——–
Tárgy: Nissan 350Z – EBC fékprobléma
Dátum: 2019-12-09 13:04
Feladó: XY
Címzett: Z

Szia,
Az idén nálatok vásárolt, és általatok felszerelt EBC fékrendszerrel olyan problémám van, miszerint nagyobb sebességről történő fékezés esetén ráz az autó (amennyire megfigyeltem már ~200-tól, de 240-ről is ugye, kb 160-180 km/h-ig tart a rázás). Nem tudom pontosan mennyi km van a tárcsákban (a számlán meg tudjuk nézni), de nem olyan sok, szerintem max 3-5000km. A fékek bejáratását az átküldött link alapján csináltam és tényleg figyeltem rájuk, nem is voltak még “meggyepálva”, nem jutottam ki pályára sem.

Kereslek majd a hét második felében, hogy mi a procedúra, mi a teendő.
Köszönöm előre is.

Üdv: XY

—–Original Message—–
From: Z
Sent: Tuesday, December 10, 2019 11:38 AM
To: 1 EBC Raktár
Subject: Fwd: Nissan 350Z – EBC fékprobléma

Szia!

Mit tudunk neki mondani?

Z

From: EBC Brakes Hungary [mailto:ebc@ebcbrakes.hu]
Sent: Tuesday, December 10, 2019 6:08 PM
To: Z
Cc: 1 EBC Raktár
Subject: Fék pulzálás, vibrálás, lüktetés, rázás. — RE: Nissan 350Z – EBC fékprobléma

Sziasztok!
Az ilyen, néhány ezer km után jelentkező panaszok, minden esetben valamilyen fék geometriai (nem futómű geometria), hibára vezethetők vissza, ami azt jelenti, hogy valami miatt nem áll fenn a kerékagy és a tárcsa között az egytengelyűség. Tehát a kerékagy csapágy tengelyvonala, és a tárcsa fékszalag felületének síkja, nem teljesen merőlegesek egymásra. Többféle oka is lehet ennek, de leggyakoribb a szennyeződés és a deformáció.
Legtöbb esetben a tárcsa beépítés pillanatában is megvan már ez a hiba (ezért kell mérni az új tárcsák oldalütését indikátorórával), de ritkább esetben a felszerelést követően is érheti olyan behatás a kerékagyat, amitől elkezd ütni. Akár egyik vagy másik variáció lép fel a végeredmény ugyanaz: NÉHÁNY EZER KM, ÉS MEGKEZDI A REMEGÉST. Eleinte csak nagy tempónál, aztán egyre kisebb tempóknál is érezhető lesz.
Magyarországon szinte ismeretlen fogalom a DTV (Disc Tickness Varation), ami okozza az egyre erősödő pulzálást. Itthon minden szerelő, gondolkodás nélkül rávágja, hogy “elvetemedet a tárcsa”, pedig az szinte lehetetlen, hacsak nem pakisztáni gyártású…

EBC tárcsák soha nem vetemednek, görbülnek vagy repednek el, amitől ilyen vibráló jelenséget produkálhatnának.
Több száz vibráló tárcsát mértek meg az elmúlt 20 évben a gyárban. Én is túl vagyok már jó néhány mérésen, és mindannyiszor bebizonyosodott, hogy csakis a DTV okoz ilyen tüneteket, ami 2-8e kilométer megtétele után jelentkeznek.
Persze van olyan is, amikor egy újonnan felszerelt féktárcsa az első pillanattól vibrál. Ez egyértelműen gyártási, megmunkálási hiba, de ez sem az EBC termékekre jellemző

Amerikai, angol, német szakirodalomban és a mi weboldalunkon lehet olvasni erről bővebben.
Fék pulzálás »

Nem véletlen, hogy ennek a problémának a javítására külön iparág szakosodott, és itthon is van már két profi gép, amivel tüneti kezelést lehet végezni.
Féktárcsa felszabályozás professzionális Hunter és Pro-cut berendezésekkel »

Kijelenthetjük, hogy a legkorrektebb megoldás az egytengelyűség, vagyis az oldalütés ellenőrzése, mielőtt még elkezd rázni, lüktetni, pulzálni, stb.
Ráadásul a probléma felderítéséhez csak egy filléres műszer szükséges (nálunk 20e Ft), és rá kell szánni azt a 10 percet a mérésre, cserébe nem fog reklamálni többet senki azért, hogy elgörbült a méregdrága tárcsája, amit nemrég vett.

Üdvözlettel:
Király László
EBC Brakes

Féktárcsa oldalütés mérése

Sajnos rengeteg tárcsát kukába dobnak a pulzálás miatt, pedig egy ellenőrző méréssel megelőzhető szinte minden ilyen probléma!